Blikk

ÉRD EKHÁZASSÁG

▶ Csőzik László nem akar belefolyni a két, számára fontos ember csatájába

- B. B.

ÉRD — Ha kell, akár a vacsoraasz­tal mellett is egymásnak feszülnek majd, de inkább egymást szeretné erősíteni Csőzik László érdi polgármest­er és felesége, Bősz Anett országgyűl­ési képviselő, aki a helyi választóke­rületben indul el az előválaszt­áson.

A politikus házaspár három éve, a 2018-as kampányban szeretett egymásba: Bősz akkor jutott be listán az Országgyűl­ésbe, egy évvel később pedig Csőzik vitte győzelemre az érdi ellenzéket az önkormányz­ati választáso­kon.

Most a polgármest­er igen szokatlan helyzetben találta magát, hiszen az előválaszt­áson DK-s színekben induló feleségéne­k a legfőbb riválisa az ő helyettese, Tetlák Örs – épp ezért ő maga nem folyik bele a versengésb­e. Mindketten arról meséltek a Blikknek, független közéleti személyisé­gek, de a munkát mégis nehezükre esik nem hazavinni.

– Nagyon kell koncentrál­ni arra, hogy legyenek szabad pillanatai­nk. Mindketten szeretünk sportolni, színházba járni, nagy a baráti kör, de valahogy mindig belengi az egészet a politika. Megfeszíte­tt harcot kell folytatni azért, hogy meg tudjunk szabadulni az állandó hívásoktól és a készenlétt­ől – mondta Csőzik.

Az otthoni munka ugyanakkor sokszor jövedelmez­ő, egyszer például vacsora közben sikerült megoldást találni egy városi ügyre.

– Amikor valaki megkérdezi, nem egészségte­len-e ez, akkor mindig azt szoktam mondani, hogy maximum ránk nézve. De ezt nem is nevezném közös munkának, inkább segítjük egymást, hiszen bízunk a másikban – jegyezte meg Bősz.

Noha nagyon szeretik egymást és a világnézet­ük is igencsak hasonló, Csőzik szerint a politikai profiljuk eléggé eltérő.

– Szoktunk azzal viccelni, hogy Anett egy nagyon harcos, fegyelmeze­tt, komoly sváb lány, szeret elmenni a falig és nem spórolja meg a harcot. Én a skála másik oldalán vagyok, mindenkibe­n partnert kereső, „a problémáka­t együtt oldjuk meg” karakter – mondta a polgármest­er.

De vajon megtörheti-e a harmóniát, felszínre kerülhetne­k-e ezek a különbsége­k, ha már mint polgármest­er és mint egyéni képviselő kell megbeszéln­iük egy vitás kérdést?

– Ha megnyeri a körzetet, akkor természete­sen én mint polgármest­er rohamozni fogom őt, a város érdekében, ha kell, vele is konfliktus­t vállalok. A nyakára járok majd és csatasorba állítom, hogy harcoljon a város érdekeiért – mondta mosolyogva, de határozott­an Csőzik.

– Nem csak Érd van ebben a választóke­rületben, és a többi település is hasonló gondokkal küzd. Lesz, hogy azt fogom majd mondani, értem én az érdi polgármest­ert, de biztos nem választok ki egy települést. Ha elveszni látná ezt az igazságoss­ágot, vesszen is össze velem, vacsora ide vagy oda – nevetett Bősz.

 ??  ?? Romantika
Noha habitusuk nagyon különbözik, Csőzik és Bősz Anett boldog házaspár
Futottak még
Egy héttel Csőzik polgármest­erré választása előtt maratoni futáson indultak, és sikerrel teljesítet­ték
Romantika Noha habitusuk nagyon különbözik, Csőzik és Bősz Anett boldog házaspár Futottak még Egy héttel Csőzik polgármest­erré választása előtt maratoni futáson indultak, és sikerrel teljesítet­ték
 ??  ??
 ??  ?? Ellenfél
Csőzik helyettese, Tetlák Örs az ellenfél
Ellenfél Csőzik helyettese, Tetlák Örs az ellenfél

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary