Búcsú az öngyilkos tinitől
Egyik testvére oda akart járni, ahol bátyját tönkretették – meggondolta magát
Általános és középiskolai osztálytársai, tanárai is elbúcsúztak Tisza Gábortól, akit szó szerint halálra szekáltak az iskolájában. Az édesanya teljesen összeroppant, ketten támogatták az urnatemetőig
VAJA — Még az égiek is megkönynyezték Tisza Gábor utolsó útját a vajai temetőben, ahol tegnap helyezték örök nyugalomra a 16 évesen magával végző kamaszt – anynyira gyűlölte a szekálás miatt az iskolát, hogy felakasztotta magát.
Az addig sápadtan csillogó napot felhők takarták el, és záporozott az eső, miközben a fiú urnáját végső nyughelyére kísérték, akárcsak az anyuka, Edina könnyei. Imádott fia az osztálytársai zaklatása miatt menekült a halálba. S most a sír mögött, a gyászoló gyülekezet szélén ott álltak a fiatalok, akiket a édesanya pár napja még nem is akart a temetésen látni, őket okolva Gábor haláláért. Hiszen többek folytonos csúfolódása, gúnyolása és cikizése roppantotta meg az egyébként jó kiállású, családjáért rajongó fiút.
– Nagyon rendes, tisztességes, halk szavú gyerek volt. Az általános iskolai osztálytársai is eljöttek. A tanára beszélt arról, hogy akkoriban nyoma sem volt szorongásnak, örömmel járt suliba – monda a temetésre kivezényelt polgárőrök egyike, aki jól ismerte Gábort, a család közelében lakik. – Az egyik testvére jövőre ballag az általánosból, ő is abba az iskolába készült, ahova bátyja jelentkezett, ám most letett róla.
A temetésre az édesanya érkezett először a szűk családdal, beültek a ravatalozóba. Közel kétszázan gyűltek össze a falu sírkertjében, többször kihallatszott Edina fájdalmas zokogása. A szertartás kezdete előtt érkeztek meg Gábor osztálytársai. Többen egy csoportban, majd néhányan csatlakoztak még hozzájuk, több tanáruk és néhány szülő is velük volt. Nem köszöntötték az anyukát, csendben, a ravatalozó oldalánál álltak meg.
Az édesanya fia halála után gyűlöletet érzett a felelősnek tartott osztálytársak iránt, határozottan kérte, ne jöjjenek el Gábor temetésére. Ám az utolsó napokban felülkerekedett a megbocsátás érzése, szívszaggató üzenetben mondta el, fájdalma ellenére nem akarja, hogy gyermeke temetésén is a harag uralkodjon. A fiatalok összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel hallgatták társuk búcsúztatását. Néha találkozott a pillantásuk, több lány is zsebkendőt morzsolt, mintha lelkiismeret-furdalás is visszaköszönt volna a tekintetükből.
A rendőség nem vizsgálja, hogy ki vitte sírba a gyereket.
– Az édesanyai szív a legsebezhetőbb. Vegyük körbe most szeretetünkkel! – mondta a pap búcsúztatója végén az egybegyűlteknek, majd megszólalt a lélekharang, és a zokogástól rázkódó édesanya imádott fia urnája után kilépett a ravatalozóból. Úgy tűnt, egy pillantást sem vetett az oldalt álló fiatalokra. Ketten támogatták az anyukát, az osztálytársak a sor legvégére álltak be, s némán kísérték utolsó útjára Gábort. Több lány könnyeit törölgette, a fiúk arcra is kiült a fájdalom.
A sírhelynél az édesanya vigasztalhatatlanul zokogott, kezében gyermeke fotóját szorongatva nézte végig, amint az urnát a földbe sülylyesztik. Majd fásult tekintettel hagyta, hogy kivegyék a kezéből a fényképet és a virágokkal borított sírra tegyék. A gyászolók sorra ölelték át a könnyeit törölgető anyukát. Az általános iskolai volt osztálytársak is, tanárok is. Majd a sor végén a mostani osztálytársak. Néhányan csak elsiettek az édesanya előtt, akin nem látszott düh vagy harag. Talán sikerült lelkiekben megbékélve elkísérnie utolsó útjára kisfiát.