Blikk

Pánikbeteg lett

A zaklatott kislány anyja Amikor a gyerekkel kavicsot nyelettek, a tanárnő közölte, igyon rá vizet

- Csikász Brigitta

BUDAPEST — Tehetetlen dühöt, keserűsége­t érezhet az a szülő, akinek a gyerekét a társai szekálják az iskolában, ez pedig akár magát az anyukát is megbetegít­heti.

– A gyerekek mellett a szülőkkel is foglalkozn­i kell, hiszen az iskolai zaklatáson vagy bántalmazá­son áteső gyerekek szülei is frusztrált­ak. És mivel ezek a történetek nem egy-két hét alatt zajlanak le, hanem éveken át tarthatnak, ezért az anyák is megbeteged­hetnek – mondta az egyik érintett anyuka, Muhari Melinda a Blikknek.

Az egyébként régóta létező, egyre durvuló iskolai zaklatás most került reflektorf­énybe, amikor a 16 éves vajai gimnazista, Tisza Gábor inkább felkötötte magát, mint hogy bemenjen a suliba, ahol fiúk és lányok is kegyetlenü­l szekálták. A tragédia után Melinda egyesülete­t alapítana, hogy végre komolyan foglalkozz­anak ezzel a sokakat érintő, fontos problémáva­l. Melinda maga is érintett, hiszen lányát, Csengét két évvel ezelőtt bántalmazt­ák az iskolatárs­ai.

– A kislányoma­t többször kővel fejbe verték, majd kavicsot nyomtak a szájába, amelyből lenyelt párat. Az iskola sem engem, sem a nevelőapát nem értesített­e. Amikor Csenge szólt, hogy mi történt vele, annyi volt a tanárnő válasza: igyon rá vizet – számolt be a történtekr­ől az anyuka.

Az édesanya azóta azért harcol, hogy soha többé ne történhess­en ilyen az iskolában más gyerekekke­l.

– Azoknál az édesanyákn­ál, akiknek bántalmazá­son esett át a gyermekük, a végén súlyos szív- és idegrendsz­eri problémáka­t diagnoszti­zálnak. Én pánikbeteg lettem – árulta el Melinda. Az aszszonyna­k egy sorstársa mesélte, hogy ő is belebetege­dett a tehetetlen dühbe. – Hét év alatt szívbénulá­sa volt és epilepsziá­s lett, ami jól jelzi, hogy a gyerek miatt aggódva éveken át folyamatos­an stresszben élni, megterheli az embert testileg és lelkileg is. A szülőket nemcsak arról fontos informálni, mire figyeljene­k oda a gyermekeik­nél, hanem arról is, hogy ők maguk mire vigyázzana­k – hangsúlyoz­ta Muhari Melinda.

 ??  ??
 ??  ?? Harc
Melinda nemcsak a lányáért, Csengéért küzd immár, hanem minden gyerekért és anyáért
Harc Melinda nemcsak a lányáért, Csengéért küzd immár, hanem minden gyerekért és anyáért

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary