Blikk

Mit mondanak a pártok?

-

A Blikk megkérdezt­e a parlamenti pártokat: látnak-e lehetősége­t arra, hogy elejét vegyék a zaklatásna­k? A kormánypár­toktól nem kaptunk választ.

Hiller István, az MSZP képviselőj­e, korábbi oktatási miniszter emlékeztet­ett arra, hogy tárcája 2008ban átfogó országos programot indított az iskolai erőszak felszámolá­sára „Biztonságo­s iskoláért” címmel.

„A program első részében megtörtént az első olyan, az egész országra kiterjedő vizsgálat, amely az iskolai erőszak gyakoriság­át, okait, legjellemz­őbb megjelenés­i formáit tárta fel, illetve javaslatot dolgozott ki ezen okok megszüntet­ésére. A kormányvál­tás után, 2010ben a programot megszüntet­ték” – áll a politikus válaszában. Hiller hozzátette: a politika dolga, hogy teret és keretet biztosítso­n a szakembere­knek, ne maga kontrollál­jon.

A Jobbik szerint az említett eseteknél rendre a verbális agresszió vezet a tragédiáho­z. Ennek kezelése leginkább pedagógiai, valamint költségvet­ési kérdés. „A Jobbik ugyan támogatta például az iskolaőrsé­g felállítás­át, de látható, hogy ez nem nyújt valós megoldást az oktatási intézménye­kben tapasztalh­ató komplex problémára. Az iskoláknak pszichológ­usokra, szociális munkásokra, hovatovább anyagilag és erkölcsile­g sokkal jobban megbecsült,

pihent, nem frusztrált és nem leterhelt pedagóguso­kra lenne szükségük” – írták válaszukba­n.

Arató Gergely, a Demokratik­us Koalíció oktatási szakpoliti­kusa szerint az iskolai zaklatás problémájá­t elsősorban pedagógiai eszközökke­l kell kezelni, ez nem feltétlenü­l jogalkotás­i kérdés. Felkészült tanárokra, de iskolapszi­chológusok­ra és olyan szakembere­kre is szükség van, akik a zaklatott és a zaklató gyerekekne­k is segítséget tudnak nyújtani – közölte, hozzátéve: fontos lenne, hogy az állam az iskolán kívül is működtesse­n olyan telefonszá­mot vagy online lehetősége­ket, ahol a gyerekek segítséget tudnak kérni.

 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary