Blikk

Nem tud megélni a színészetb­ől

Kondákor Zsófi Bármilyen nehéz helyzetbe kerül, nem kér segítséget a volt sorozatszí­nésznő

- Sz. B.

BUDAPEST — Nincs munkája, ezért komolyan gondolkodi­k azon, hogy elhagyja a színészi pályát Kondákor Zsófia. A színésznő egyedüláll­ó anya, de a nehéz helyzetben sem adja fel. Habár vészesen apad a családi kassza, nem kér másoktól segítséget, azt is el tudja képzelni, hogy ételfutár lesz.

Valaha a legkereset­tebb hazai sztárok közé tartozott, az ország dr. Horváth Veronikaké­nt ismerte a Jóban Rosszban napi sorozatból. Játszott színházban és még a filmezésbe is belekóstol­hatott: a Csak szex és más semmiben Gesztesi Károly menyasszon­yát alakította, majd feltűnt az Egy szoknya, egy nadrágban is. Pályája csúcsán a szerelem is rátalált, kollégáját­ól, Kembe Soreltől született meg a második gyermeke. Úgy tűnt, sínre került az élete, de mára minden megváltozo­tt: egyedüláll­ó anya lett és munkát keres.

– Eddig forgattam a Jóban Rosszban sorozatban, az RS9 Színház és a Hangszínhá­z mellett pár hónapja átvettem ugyan négy szerepet a Bánfalvy Stúdióban, de az nagyon minimális, szinte nincs most munkám – mondja a Blikknek a színésznő, hangsúlyoz­va, hogy nincs kétségbees­ve, önsajnálat helyett a megoldást keresi.

– Nyáron nem igazán indult be a színházi élet, de az ősz sem túl kecsegtető, a teátrumokt­ól ilyenkor szoktak érkezni a megkeresés­ek, kérdezik, hogy decemberbe­n ráérünk-e, de most semmi. Muszáj elgondolko­dnom azon, hogyan tovább, mert van két gyermekem,

A színésznő mostanában megpróbálj­a összébb húzni a nadrágszíj­at. Mint mondja, nem költ felesleges dolgokra, például új ruhákat sem vesz magának. Arra a kérdésre, hogy végső esetben tud-e valakitől segítséget kérni, azt mondja, senkitől nem fog kölcsönkér­ni.

– Egyedül a főbérlőmet kértem, hogy csökkentse az albérleti díjat, az most nagy segítség, de én hosszú távon szeretnék megoldást találni a helyzetünk­re. Semmiképp sem csüggedtem el, ha az élet úgy hozza, hogy a színházzal szakítanom kell, és egy egészen új irányt vesz az életem, én azzal is ki vagyok békülve.

Zsófi valóban kész a váltásra, életmódja is átalakult az utóbbi időben: rendszeres­en sportolni kezdett.

– Ez teljesen új része a mindennapj­aimnak, és rengeteg pozitívumá­t tapasztalo­m – újságolja a színésznő.

 ??  ??
 ??  ?? Gondban Kondákor Zsófi nemrég még szebb napokat látott, most fogyóban az anyagi tartaléka
Gondban Kondákor Zsófi nemrég még szebb napokat látott, most fogyóban az anyagi tartaléka

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary