Besorozza az orosz hadsereg
Most tanfolyamra jár, de egy hónapos kiképzésen is részt kell majd vennie
MOSZKVA — Oroszországban nincs kivételezés a katonai szolgálat alól, még egy Forma– 1-es pilóta esetében sem. A világbajnoki sorozatban újonc Nyikita Mazepinnek így „kettős terheléssel” kell megküzdenie, a versenypálya mellett a kiképzéseken is muszáj bizonyítania majd.
A Haas alkalmazottjának édesapja, Dmitrij – aki nem mellesleg az istálló főszponzora – korábban nehezményezte, hogy fia és más sportolók nem mentesülhetnek a szolgálat alól, az orosz kormány azonban nem tágított. A gyermekének az a szerencséjére, hogy a szabályok lehetővé teszik, hogy ezt a moszkvai állami egyetem katonai tanszékén tölthesse le.
– Amikor valaki tartalékos tisztnek tanul, akkor az egy napot vesz el a hétből, és három évig tart, lényegében tanteremben zajlik. Én már két esztendeje járok iskolába, így még nyilvánvalóan van egy évem, utána remélhetőleg tartalékos tisztként végzek – magyarázta még a nyár folyamán Mazepin, aki nemrég kezdte meg a mesterképzést.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gyakorlatot megúszná, s ne kellene majd éles fegyvert a kezébe fognia.
– Alapból nem a hadseregben vagyok, hanem a katonai tanszéken, ahol be kell fejeznem ezt az évet. A nyáron lesz kiképzésünk valahol Balasihában. Egy hónapig a laktanyában kell majd laknom, de nincs ezzel gond – mesélte a pilóta, aki bízik benne, futamot azért nem kell majd mulasztania kötelezettségei miatt.
Állítja, egyáltalán nem kivételeznek vele.
– Sajnos többször volt már problémám a hiányzások és a rossz jegyek miatt. Ám tudom, a sport nem tart örökké, fontos a tanulás. Sosem volt kérdés számomra, hogy képeznem kell magam – fogalmazott.
A fiatal versenyzőnek egyébként sem könnyű a szezonja. Már az idény előtt magyarázkodnia kellett egy videó miatt, amelyen egy nő melleit fogdosta, s eddig a viadalokon sem tudott bizonyítani. Pontot még nem szerzett, s eddig inkább a botladozásaival, ütközéseivel tűnt ki – szintén újonc csapattársával, a német Mick Schumacherrel is többször összekoccant.