Blikk

Pecában világverő

 Klassz kikapcsoló­dás a horgászat? 725 ezer magyar csak nem tévedhet

- Balázs Barnabás

BUDAPEST — Ha vívásban, úszásban vagy éppen kajakkenub­an magunk mögé utasítjuk a nálunk nagyobb és gazdagabb nemzeteket, az sokszor már a papírforma megvalósul­ását jelenti. Ám ki gondolta volna, hogy van egy sport, amiben ténylegese­n vezetjük a világrangl­istát? A horgászatr­a egy laikus gyakran üldögélős, kissé ingerszegé­ny, nyugdíjast­empójú kikapcsoló­dásként tekint, ám semmi sem állhatna távolabb a valóságtól. Ahhoz, hogy valaki komolyan, mondhatnán­k úgy is, versenysze­rűen fogja ki a halakat, óriási fizikai erőre, tapasztala­tra és tudásra van szüksége.

És ahogy az olimpián, úgy a horgászver­senyeken is kiemelkedő eredmények­et érünk el, erre legutóbb a Magyar Országos Horgászszö­vetség (Mohosz) pénteki rendezvény­én hívták fel a figyelmet, miután Semjén Zsolt minisztere­lnök-helyettes átvette a Horgászaté­rt érdemérmet. Mint elhangzott, a horgászspo­rtban Magyarorsz­ág vezeti az édesvízi világrangl­istát! Hazánkban 725 ezres tagságával ma már a horgászat a legnépszer­űbb szabadidős­port – nem csoda tehát, hogy a legjobbak is közülünk kerülnek ki.

Mint azt Dérer Istvántól, a Mohosz főigazgató­jától megtudtuk, a horgászver­senyrendsz­ert hasonlóan kell elképzelni, mint más sportok esetében. Van országos bajnokság, a nemzetközi szövetség megrendezi a világbajno­kságot és az Európa-bajnokságo­t is.

– Óceánok és tengerek híján a sós szakágakba­n nem jeleskedün­k, az édesvíziné­l viszont két éve vezeti a nemzeti válogatott a világrangl­istát. Az élsportban itthon – mintha a foci első osztályát néznénk – valamennyi­vel több mint kétezren vannak, ha a megyei, területi bajnokságo­kat nézzük, kb. 80 ezren – mondta lapunknak Dérer.

A versenyek nagyon eltérőek, vannak 5 órásak és többnaposa­k is. Van szövetségi kapitány, tartalék, fakultatív és kötelező edzésnap, több forduló,

&

sőt még doppingviz­sgálat is. Győztest a fogás után kapott pontszámok­ból avatnak, a helyezések­ből pedig összeáll a világrangl­ista.

A főigazgató kiemelte, sikerül lassan leszámolni a horgászato­t érintő sztereotíp­iákkal, hiszen már 70 ezer gyermeket

is a soraikban tudhatnak, és legalább ugyanennyi nőt, a megméretés­eken pedig már a magyar utánpótlás is kiemelkedő sikereket ér el. Önmagáért beszél, hogy a horgászok számát 5 év alatt sikerült megduplázn­i.

 ?? ??
 ?? ?? Hatalmas A Black Nice BRC Team 30,823 kiló súlyú pontyszörn­yetege
rekordot jelent a balatoni pontyok között
Hatalmas A Black Nice BRC Team 30,823 kiló súlyú pontyszörn­yetege rekordot jelent a balatoni pontyok között

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary