Szülei sem tudták, megnősült Molnár Gusztáv
Nyolc hónapig nem árulta el a családnak a színész és párja, férj és feleség lettek
BUDAPEST — Megdöbbentő titok derült ki a Nyerő Párosban, ugyanis Molnár Gusztáv és felesége, Molnár-Fazekas Vivien a műsorban árulta el, hogy tavaly decemberben titokban összeházasodtak. A színész és kedvese másfél éve alkot egy párt, a lánykérés utáni esküvő pedig teljesen spontán ötlet volt, amelyre mindössze két tanú volt meghívva. A fiatalok pedig több mint fél évig a családjukat sem avatták be abba, hogy megvolt a ceremónia.
– November 27-én volt a születésnapom, Guszti akkor szerette volna megkérni a kezemet, de nem sikerült addigra összeszedni a bátorságát – kezdte lapunknak nevetve az RTL Klub műsorának szereplője, Vivi. – Végül három nappal később vacsorát főzött, a végén pedig letérdelt elém és feltette a nagy kérdést, amire természetesen igent mondtam. Akkor Guszti megjegyezte, ha tehetné, másnap elvenne, mert ha egybekelünk, akkor szintet lép a kapcsolatunk.
Vivien és Guszti azonnal el is kezdték az esküvő szervezését. Sikerült elintézniük, ne kelljen egy hónapot várniuk az anyakönyvvezetőre, így december elején egybekelhettek.
– Szándékosan úgy szerveztük, hogy csak ketten legyünk, illetve a két tanúval együtt négyen – vette át a szót Guszti. – Azt akartuk, hogy igazán megélhessük azt a pillanatot. Ne azzal kelljen foglalkozni, mi lesz a menü, ki hová üljön, és ki hogyan szól bele a szervezésbe. A szüleim Szlovákiában élnek, nem tudtak volna eljönni a vírus miatt. Ezért úgy éreztük, nem lenne fair, hogy Vivi szülei ott lehetnek, az enyémek pedig nem. Nagyon nehéz időszakon mentünk át, csak arra vágytunk,
A színész Molnár Gusztáv másfél éve alkot párt
Viviennel és már december
óta házasok hogy összekössük az életünket. Úgy gondoltuk, senkinek sincs köze hozzá, hogy összeházasodunk. Utólag sem bántam meg, hogy így történt.
A színész elmondása szerint a ceremónia rövid, ám érzelmes volt. Ahogy meglátta Vivit a fehér menyasszonyi ruhában, elsírta magát. Miután férj és feleség lettek, a tanúkkal szolidan ünnepeltek.
– Nyolc hónapig nem mondtuk el senkinek, hogy összeházasodtunk. Igazából izgalmas volt, mint egy játék, amiben van egy kis huncutság is, hogy ez a mi titkunk. Szerettük volna minél tovább megtartani magunknak, aztán teltek a hetek, hónapok, és gondoltunk rá, ideje lenne elmondani a családnak, de mindig csúsztattuk az alkalmat – folytatta Guszti. – Még arra is vigyáztunk, hogy a gyűrűket levegyük, ha olyan helyre megyünk. A szüleink előtt sem viseltük az ékszert, ha pedig mégis rajtunk maradt, azt mondtuk, ez eljegyzési karikagyűrű. Amikor végre beavattuk őket, a szüleim egy kicsit zokon vették, hogy nem lehettek ott, és a titkolózásnak sem örültek, de annak igen, hogy szeretjük egymást, és boldogok, hogy megállapodtunk. Nyárra terveztünk egy nagy templomi esküvőt, de az elmaradt, ám nem tettünk le róla, azon pedig ott lesz minden szerettünk.
Lapunk megkereste Vivi édesanyját is, mit szólt a titkos ceremóniához.
– Nem mondom, hogy meglepődtem, mert sejtettem, hogy megvolt az esküvő – kezdte Erzsébet. – Voltak elszólások, amiből tudni lehetett, például Guszti többször feleségemnek hívta Vivit, de nem kérdeztem rá. Úgy voltam vele, ez az ő életük, majd elmondják, ha szeretnék. Guszti jó ember, jól bánik a lányommal és szereti őt, családcentrikus. Örülök, hogy egymásra találtak. Nem gondolom, hogy bármiről lemaradtunk volna a férjemmel, ez az esemény az övék volt, mi majd ott leszünk a nagy napon, amit tartanak. Nincs bennünk harag, és várjuk a nagy eseményt.