Blikk

József: Meződi Holtanis felmegyek aszínpadra

 Háromszor halasztott­ák el az Apostol koncertjét, de a siker nem maradt el

- B. P.

BUDAPEST — Végre megtörtént, vasárnap este megünnepel­hette az Apostol együttes az ötvenéves fennállásá­t! Meződi József elárulta, igazán csak akkor nyugodott meg, amikor végre túl voltak a bulin. A jubileumi Aréna-koncert terve tavaly nyáron vetődött fel, de a koronavíru­s-járvány miatt csak most válhatott valóra.

– Háromszor maradt el ez a koncert eddig, de most végre megünnepel­hettük az ötvenedike­t és azt a plusz egyet. Nagyon boldog vagyok, mert nagyszerűe­n sikerült, és örülök, hogy az embereknek volt bátorságuk eljönni, szinte teljes telt ház volt. Sőt, a közönség a végén alig akart hazamenni, még egyszer el kellett játszanunk a Halld a szívek dallamát című dalunkat – újságolta a Blikknek az énekes a buli másnapján. – De azt is be kell vallanom, nagyon elfáradtam, még keresem a hangom.

Meződi József nemcsak próbákkal, fizikailag is készült a nagy napra.

– Heti kétszer gerinctorn­ára járok és rendszeres­en végzek kardióedzé­seket is. Persze a reggeli felkelés már nem olyan egyszerű, de mivel szeretem, amit csinálok, szívesen kikelek az ágyból Az én koromban ugyan az orvosok már azt szokták javasolni,

hogy ideje leállni, de én is olyan vagyok, mint a zenészek általában, a halottashá­zból is felmegyek a színpadra, ha kell – jelentette ki a művész, aki annyira fitt, hogy még a vezetési feladatoka­t is magára vállalta a zenekarban.

– Ha vidékre kell mennünk, én vagyok a sofőr, mert engem ez kapcsol ki a legjobban. Szeretem azt a nyugalmat, amely a kocsiban uralkodik hazafelé, amikor már mindenki elaludt az ülésen.

Bár Meződi József elmúlt 79 éves, még akkor sem tétlenkede­tt, amikor a korlátozás­ok miatt nem tudott színpadra lépni: beállt ételfutárn­ak a családi étterembe.

– Nem azért vállaltam ezt a feladatot, mert kellett a segítségem, hanem mert nekem volt szükségem a feladatra. Nem bírtam volna otthon ülni, és amikor kivittem egyegy adag ételt, szereztem néhány vidám pillanatot a megrendelő­knek, amikor felismerte­k – mesélte az énekes Meződi.

 ?? ?? Vastaps
Alig akarta leengedni a közönség Meződiéket a színpadról az Arénakonce­rt végén
Vastaps Alig akarta leengedni a közönség Meződiéket a színpadról az Arénakonce­rt végén
 ?? ?? Siker
Telt ház előtt lépett fel az Apostol együttes, holott sokan tartanak az ilyen nagy rendezvény­ektől
Siker Telt ház előtt lépett fel az Apostol együttes, holott sokan tartanak az ilyen nagy rendezvény­ektől
 ?? ?? Aktív
A korlátozás­ok idején sem tétlenkede­tt, a családi étterem futára lett. Sok megrendelő­nek szerzett örömet, hogy ismert ember hozta az ételt
Aktív A korlátozás­ok idején sem tétlenkede­tt, a családi étterem futára lett. Sok megrendelő­nek szerzett örömet, hogy ismert ember hozta az ételt

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary