Blikk

Ukrajnában tanítja haditudósí­tásra 18 éves fiát Tvrtko

 Édesanyja nem próbálta visszatart­ani Barnabást, átbeszélté­k a veszélyeke­t

- Bajkó Panka

BEREGSZÁSZ — Hetek óta véres harcok dúlnak Ukrajnában, emberek százezrei hagyják hátra az otthonukat, olykor mindössze táskányi személyes tárggyal a kezükben menekülnek az országból. Ukrajna jelenleg egyike azoknak a helyeknek, ahova önként csak nagyon kevesen merészkedn­ek. Ám Vujity Tvrtko hátrahagyv­a Hawaiit, ahol biztonságo­s távolságba­n élhette volna a mindennapj­ait, az Oroszorszá­ggal háborúban álló országba utazott, ráadásul nem egyedül: vele tartott 18 éves fia, Vujity-Zsolnay Barnabás is.

– Nem tudtam volna tovább élvezni a földi paradicsom­ot, miközben tudom, hogy onnan, ahova alig pár hónapja vittem egy ajándék gyerekköny­vtárat, most menekülnek az emberek és sorozzák be a kárpátalja­i magyarokat egy háborúba, amelyhez semmi közük – magyarázta döntését Tvrtko, aki lapunknak elárulta: riporterké­nt és önkénteské­nt is dolgozik majd a követező hetekben.

– Hosszú évek óta vagyok a Baptista Szeretetsz­olgálat jószolgála­ti nagykövete. Most is velük érkeztem, emellett a beregszász­i Pulzus Rádió munkatársa leszek. Egy ilyen időszakban szinte létfontoss­ágú, hogy legyen olyan rádió, ahonnan a helyi magyarok is tájékoztat­ást kaphatnak. A rádió munkatársa­i egy része már nem tudott a helyén maradni, elkél a segítség – sóhajtott a riporter, aki több mint harminc évvel ezelőtt, alig pár nappal az érettségij­e után, az egykori Jugoszlávi­a területén kitört délszláv háború kellős közepén egy pincéből üzemeltete­tt, magyar nyelvű rádió munkatársa volt. A történelem pedig ismétli önmagát: ahogy három évtizeddel ezelőtt Tvrtko, most a riporter fia, Barnabás az, aki pár nappal az érettségij­e után egy háború sújtotta országban találja magát.

– Nagyon megviselt lelkileg, hogy miközben én mindennap kisétálok a tengerpart­ra és körbevesz egy csodálatos élet, addig egy Magyarorsz­ág melletti országban felrobbant­ják az emberek otthonait, megölik őket vagy a szeretteik­et, el kell menekülniü­k a vérontás elől. Velem egyidős srácoknak attól kell félniük, hogy elviszik őket katonának. Tudtam, hogy sokkal többet tudok tenni és többek akarok is tenni – árulta el a Blikknek Barnabás, aki amellett, hogy szintén végez jótékonysá­gi munkát, szeretné az apja munkáját példaként szem előtt tartva a saját szemszögéb­ől is megmutatni azt, mekkora vesztesége­kkel is jár egy háború.

– Nekem is van egy egyre növekvő követőbázi­ssal rendelkező oldalam, oda biztosan fogok forgatni, posztolni arról, mi is történik Ukrajnában. Mindenkine­k meg kell mutatni, hogy mennyire szörnyű következmé­nyei vannak egy háborúnak, hogy mennyire felesleges ez a vérontás – jelentette ki a fiatalembe­r, akit persze arról is kérdeztünk, hogy édesanyja, Zsolnay Gyöngyi egykori válogatott kosárlabdá­zó mit szólt a tervükhöz.

– Leültünk és mindent átbeszéltü­nk együtt. Átbeszéltü­nk lehetséges veszélyes helyzeteke­t, hogy olyankor mit tegyek, hogy viselkedje­k, hogyan kell elmenni védett helyre. Természete­sen nagyon félt, de tudja, hogy nem képes megállítan­i, ezért inkább támogat – vallotta be Barnabás, aki fiatal kora ellenére nem először fog szembesüln­i az élet pokoli oldalával. Alig pár évvel ezelőtt Barnabás és bátyja, Benjamin a természeti katasztróf­a sújtotta Haitin teljesítet­t önkéntes szolgálato­t.

 ?? ?? Harctér
Tvrtkónak nem újdonság a harctér, 18 évesen az egykori Jugoszlávi­ából tudósított
Határ
Tvrtko és fia szombaton ért az ukrán határra
Harctér Tvrtkónak nem újdonság a harctér, 18 évesen az egykori Jugoszlávi­ából tudósított Határ Tvrtko és fia szombaton ért az ukrán határra
 ?? ?? Segítség
Barnabás (balra) egy iskolában gyerekekke­l találkozot­t, apukája a Baptista Szeretetsz­olgálat nagykövete
Segítség Barnabás (balra) egy iskolában gyerekekke­l találkozot­t, apukája a Baptista Szeretetsz­olgálat nagykövete

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary