Blikk

Sztárok segítik a magyar koraszülöt­teket

► Olíviát és Alexet a kommandó adományozt­a babafészek­ben ringatták

- S. N.

BUDAPEST — Váratlanul érkeznek a biztonságo­t nyújtó anyaméhből erre a rideg világra. Születésük első percétől kérdések milliói fogalmazód­nak meg szüleik fejében: vajon egészséges lesz? Mikor ölelhetem magamhoz? Most épp fázik, netán fél? Ők a legnagyobb küzdők és egyben a legkisebb hősök: a koraszülöt­t babák, akiknek segítségre van szükségük. A magyar Plüss Kommandó egy koraszülöt­tosztályok­at támogató szervezet, legfőbb célja, hogy minél több életmentő gépet szerezzene­k be a kicsiknek.

Kovács-Duzsik Boglárka kilenc és fél hónappal ezelőtt adott életet ikerbabáin­ak. Alex és Olívia koraszülöt­tként, hét hónapra születtek.

– A gyermekein­k és a férjemmel mi magunk is koraszülöt­tek vagyunk. Éppen ezért pontosan tudjuk, menynyire fontos, hogy a koraszülöt­t babák minél jobb lehetősége­kkel kezdjék el az életet. Nálunk az ikrek nagyon korán érkeztek, még csupán a 32. héten jártam. Fejben felkészült­em a legrosszab­bra, de közben nagy megnyugvás­t jelentett, hogy profi orvoscsapa­t várta a babákat. A kicsik első öt napjukat inkubátorb­an töltötték, egy speciális babafészek­ben, ami olyan érzést nyújtott számukra, mintha én lennék ott velük. Sajnos 3-4 nap is eltelt, mire érezhették a közelségem­et – mesélte Boglárka.

A Plüss Kommandót nemcsak civilek és magyar sztárok, de külföldiek is felkaroltá­k, Vladimir Kulich amerikai színész, Jennifer Hudson énekes-színésznő is segített, a szervezet oldalán pedig a Dűne rajongói most igazi kuriózumra licitálhat­nak. Az amerikai szuperprod­ukció 2022-ben Oscar-díjra jelölt sminkmeste­re az aláírásáva­l látta el azt a sorszámozo­tt szeretetsz­alagot, amelyet az alapítvány licitre bocsát. Donald Mowat egy kis plüssfigur­át is felajánlot­t a rajongók számára, hogy minél sikeresebb legyen az akció.

A kommandó mögött az Alapítvány az Alapítvány­okért szervezet áll, melynek alapító kuratórium­i elnöke Nyilka Ildikó, aki átélte azt, hogy milyen érzés egy koraszülöt­t gyermek életéért aggódni.

– Jelenleg a gyulai koraszülöt­tosztályna­k gyűjtünk egy életmentő gépre. 13 millió forintunk jött össze több száz kávé árából és plüsslicit­ekből. A gép 18 millió forint, tehát 5 millió még hiányzik. Miskolcon már sikerült a gyűjtés, az oda szánt gépet nyáron adjuk át a kicsiknek – kezdte lapunknak Ildikó, a Plüss Kommandó szíve-lelke.

A Plüss Kommandó évek óta egyfajta őrangyalké­nt vigyáz az ország koraszülöt­t babáira. Eleinte csak játékokat gyűjtöttek a kisbabák számára, most már az életmentő gépek mellett fénytakaró­kra és babafészek­csomagokra is gyűjtenek, utóbbiból már 30 koraszülöt­tosztály részesülhe­tett a közösségi összefogás­nak köszönhető­en.

– Minél több saját fejlesztés­ű babafészek­kel szeretnénk ellátni az osztályoka­t. A babafészke­k ugyanis a Semmelweis Egyetem orvosai által igazoltan segítik a babák fizikai és idegrendsz­eri fejlődését – folytatta a szervezet vezetője. – Ma Magyarorsz­ágon évente 9000 koraszülöt­t kisbaba jön világra. Minden 10. családot érint a koraszülés. Hálás vagyok, hogy sokan mellettünk állnak!

 ?? ?? Pótmama
A koraszülöt­t Alexnek az inkubátorb­an a babafészek pótolta édesanyja ölelését
Kislány a fészekben Olívia is hét hónapra született, az inkubátorb­an a babafészek adott biztonságo­t neki
Ikrek
Az ikrek ilyen szépen megnőttek, túljutotta­k a kritikus időszakon
Várandósan Kovács-Duzsik Boglárka nem sokkal azelőtt, hogy életet adott volna ikreinek
Babafészek
Nyilka Ildikó kurátor mutatja az anyát helyettesí­tő babafészke­ket
Színész
Vladimir Kulich amerikai színész is a Plüss Kommandó mellé állt
Világsztár
Jennifer Hudson énekesnő is felkarolta a jótékony kezdeménye­zést
Sminkmeste­r
Donald Mowat, a Dűne Oscar-díjra jelölt sminkmeste­re egy plüssfigur­át ajánlott fel az akcióban
Pótmama A koraszülöt­t Alexnek az inkubátorb­an a babafészek pótolta édesanyja ölelését Kislány a fészekben Olívia is hét hónapra született, az inkubátorb­an a babafészek adott biztonságo­t neki Ikrek Az ikrek ilyen szépen megnőttek, túljutotta­k a kritikus időszakon Várandósan Kovács-Duzsik Boglárka nem sokkal azelőtt, hogy életet adott volna ikreinek Babafészek Nyilka Ildikó kurátor mutatja az anyát helyettesí­tő babafészke­ket Színész Vladimir Kulich amerikai színész is a Plüss Kommandó mellé állt Világsztár Jennifer Hudson énekesnő is felkarolta a jótékony kezdeménye­zést Sminkmeste­r Donald Mowat, a Dűne Oscar-díjra jelölt sminkmeste­re egy plüssfigur­át ajánlott fel az akcióban
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary