Öregnek érzem magam ehhez a harchoz
BUDAPEST — Furcsa fotót osztott meg Instagramoldalán Szabó Győző. A Jászai Mari-díjas színész női ruhában, talpig sminkben – és bajuszban – pózol legfrissebb képén.
„Próbálunk. Csini vagyok szerintem” – írta a fotóhoz a Thália Színház művésze, aki egyelőre nem árulta el, milyen szerep kedvéért ragadott rúzst és műszempillát.
A rajongóktól azonban sorra kapta a vicces kommenteket.
„Hej, de bájos menyecske... Csak az a fránya bajusz ne szúrna annyira!” – írta egyikük.
Míg egy másik követő szerint a fotón megdöbbentően hasonlít nemrég elhunyt édesanyjára a színész.
„Ajj, ez a nézés emlékeztet drága Marika nénire, a nyírbátori óvodában. Isten nyugosztalja Édesanyádat” – fogalmazott a kommentelő.
Blikk-információ
Az asszony gyakran jár ki volt férje sírjához, hogy meséljen neki
BUDAPEST — Már több mint egy éve nincs közöttünk Sas József, ám sem Zsuzsanna, az özvegye, sem a sok ezer rajongó nem tudta elengedni őt. A különleges tehetségű énekeskomikus, a klasszikus kabaré egyik utolsó nagy egyénisége pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Emlékét szerdától imádott Mikroszkóp Színpadának fala is őrzi, amelyen immár az idők végezetéig ott áll majd a neve.
Sírva-nevetve fogadta a hírt Zsuzsanna. Felkavarodott benne minden, az együtt töltött csodás esztendők, párja érintése, közelsége, a hétköznapok harcai – és a reménytelen küzdelem a betegségekkel. Sas József özvegye teljesen visszavonultan él, szó szerint és átvitt értelemben is, távol a város, a világ zajától. Tavaly januárban temette el rajongásig szeretett férjét, a hosszú betegség után elhunyt Sas Józsefet. Azóta gyászol, és keresi a holnap és a holnapután értelmét.
– Bármit megadtam volna azért, hogy Jóska felépüljön és újra színpadra állhasson – kalandozott el nagyot sóhajtva Zsuzsanna. – A színház volt az élete. A színpad, a közönség volt a mindene, és én ezt tiszteletben tartottam. Vidám ember volt, élmény volt vele élni.
Zsuzsanna erős asszony. Amikor párja egy külföldi nyaraláson rosszul lett, sztrókot kapott, onnantól kezdve minden energiájával segítette őt és mindent alárendelt a gyógyulásának. Kilátástalan, nehéz, embert próbáló, ám mégis lélekemelő küzdelem volt ez. Gondolatban máig mindent megbeszél Sas Józseffel, akinek felidézése is fájdalmat okoz neki, de most megsimogatta sebzett lelkét a sors.
– Büszkeség és fájdalom dolgozik bennem egyszerre – mondta. – Jóska emlékét sokan, sokféleképpen ápolják, s tudom, hiába telnek a hónapok, az évek, a közönség nem felejti őt. Ám a VI. kerületi önkormányzat gesztusa, Soproni Tamás polgármester úr ajándéka mélyen érintett, hogy imádott színházában néhány pillanat erejéig újra ő lesz a főszereplő. Emléktáblát avatnak a tiszteletére, Gálvölgyi János mond beszédet és megannyi barát, kolléga teszi tiszteletét. Hálás vagyok azért, hogy Jóska lénye immár az örökkévalóságnak szól.
Zsuzsanna biztos benne, hogy néhai férje is örömmel nézné az avatást, de hírét így is elmondja majd neki, hiszen egyébként is gyakran jár ki a temetőbe, hogy megossza vele a legfrissebb történéseket.
– Elmondom neki, hogy még mindig mennyien szeretik, és hogy majd Gálvölgyi Jancsi beszél róla – árulta el Zsuzsanna. – Aztán, ha véget ér a ceremónia, megyek vissza a magányomba. Olykor már nagyon öregnek érzem magam ehhez a harchoz, amit az élet rám sózott. Próbálok talpon maradni, néha sétálok a közeli erdőben, ahogy annak idején Jóskával is tettem. De leginkább a csönd és az emlékezés az én társam.