Szívátültetése után napi 6 km-t sétál Fazekas
Az Eb-győztes atléta számára a legfontosabb, hogy a lányát átölelhette
SZOMBATHELY — Új szívet és egyúttal új életet kapott Fazekas Róbert. Az Európabajnok, világbajnoki ezüstérmes diszkoszvető december közepén esett át szívátültetésen, miután hónapokig a Semmelweis Egyetem szívambulanciáján feküdt az új szervre várva. A 46 esztendős sportember szíve genetikai eredetű betegség miatt gyengült le, amelyet hét éve diagnosztizálták nála. Idővel egyre biztosabbá vált, hogy csak a transzplantáció segíthet rajta, ahogy ő fogalmaz, tudja, „a végét járta”. Végül Németországból érkezett a donorszerv, a sikeres műtét után pedig január 6-án elhagyhatta a kórházat. Bár a szombathelyi dobóatléta emberek közé egyelőre nem jár, élvezi, hogy a kórházban töltött hónapok után ismét együtt lehet családjával, kilencéves kislányával, Rékával, és persze azt, hogy újra mozoghat.
Több mint három hónap telt el a műtét óta. Hogy érzi magát?
Fazekas Róbert: Napról napra egyre jobban. Gyakorlatilag mindennap mozgok az orvosi javaslatok alapján, hat-hét kilométert sétálok, kerékpározom, lassan a futást is elkezdhetem, és a ház körüli teendőket, a kerti munkát is elvégzem. Fizikálisan még utol kell érnem magam, sokszor azt érzem, én előbb elfáradok, mint az új szívem. De ha így halad tovább a rehabilitációm, akkor egy év múlva ismét teljes értékű leszek. Kontrollokra persze még járnom kell Budapestre, most kettő-, később háromhavonta.
Mennyit jelent az, hogy újra mozoghat?
Fazekas: Mint korábbi sportolónak, nekem mindenképpen lelki nyugalmat ad, hogy újra tudok mozogni. Persze most már csak hobbiszinten fogok sportolni, de még az sem kizárt talán, hogy visszatérek az atlétikai pályára is.
Korábban steril szobában gyógyult. Mennyire kell vigyáznia magára?
Fazekas: Emberek közé egyelőre továbbra sem megyek. A legfontosabb, hogy a kislányomat újra megölelhettem, és igyekszem tartani a kapcsolatot a barátokkal is, de azért óvatos vagyok.
Megviselték a családtól távol, a kórházban töltött hónapok?
Fazekas: Eleinte otthon is alig lehettünk egy légtérben, de három hónap kórház után így is ajándék volt, amikor haza tudtam térni. Annak ellenére, hogy egyébként nagyon barátságosak, kedvesek voltak ve- lem, és mindenki mással is – nem arról volt szó, hogy különleges bánásmódot kaptam volna –, azért a három hónap bezártság megviseli az embert.
Megváltoztatta az élethez való hozzáállását mindaz, amin keresztülment?
Fazekas: Én úgy érzem, hogy gyakorlatilag visszakaptam az életemet. Akármennyire akarnám szépíteni, a végét jártam, ha nem kapok új szívet, sok jóra nem számíthattam volna. Most viszont jobban érzem magam, mint mondjuk hat évvel ezelőtt.