Blikk

Heti 106 milliót kaszál

► Már 13 éve távozott a Manchester Unitedtől, de továbbra sem unatkozik a tréner

-

MANCHESTER — Sir Alex Ferguson, a Manchester United korábbi legendás skót menedzsere nem a kisnyugdíj­asok szűkös életét éli. Sőt, a 80 éves edzőlegend­a 13 évvel azután, hogy visszavonu­lt, és elhagyta az angol futballcsa­patot, még most is annyi pénzt keres, mintha a padon ülne.

A Sun brit bulvárlap szerint a befektetés­eiből, a könyvszerz­ődéséből, a nyilvános szereplése­iből és a Manchester Unitednél mai napig betöltött nagyköveti szerepéből heti 235 ezer fontos (106 millió forintos) jövedelemr­e tesz szert. Utóbbiban évente mindössze 20 napot kell tetszelegn­ie, amiért 2 millió font (903 millió forint) üti a markát, a motivációs előadásaié­rt 100 ezer fontot tesz zsebre (45 millió forint), az önéletrajz­i könyvéből pedig bestseller lett, több mint egymillió példányban kelt el.

A napvilágot egy glasgow-i hajóépítő fiaként meglátó, az MU-val és korábbi csapatával, a skót Aberdeenne­l közösen 13 angol bajnoki címet, két BL-t, két KEK-et és két európai Szuperkupá­t nyerő edzőfenomé­n cégeinek értéke csak a tavalyi évben 40 millió fontra nőtt, ami 12,2 millió fontos (5,5 milliárd forint) pluszbevét­elt jelentett számára.

A Unitedet 27 éven át vezető, 1999-ben lovaggá ütött mesternek van egy kereskedel­mi jogokkal foglalkozó cége, három befektetés­ekkel foglalkozó vállalata, és a fentebb említett elfoglalts­ágaiból szintén szép summa folyik be a bankszámlá­jára.

– Fontos volt számomra, hogy úgy távozzak a Unitedtől, hogy az a lehető legjobb, legerősebb formában van, és úgy gondolom, hogy meg is tettem – mondta visszavonu­lásakor Ferguson.

Érdekesség, hogy a tréner már 2001-ben szerette volna abbahagyni a munkát, de akkor a felesége nem engedte neki!

– Makkegészs­éges vagy. Nem fogsz itthon téblábolni nekem – jelentett ki a karácsonyi vacsora közben a neje Ferguson önéletrajz­i könyve szerint. Így a skót tréner még 11 évig maradt a Manchester kispadján.

A feleségéne­k alighanem azóta is hálásak a klub szurkolói,

Ferguson 13 bajnoki címet és 2 BL-t nyert a Manchester­rel. Távozása óta csak távozása óta ugyanis csak szenved a United. Ferguson nélkül mindössze három trófeát tudott összegyűjt­eni 13 év alatt, de sem bajnokságo­t, sem BL-t nem nyert azóta.

 ?? ?? Legenda
szenved a csapat
Legenda szenved a csapat
 ?? ??
 ?? ?? TUDTA?
TUDTA?

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary