Blikk

Lánya és unokája végignézte a nagyi haláltusáj­át

Pokoli kínokat élt át az idős nő, hozzátarto­zóit emberöléss­el gyanúsítjá­k

- L. E.

MONOR — Elsüllyedt egy kutya a Borona úton egy vízelvezet­ő csatorna iszapjában. A kutya önerejéből az iszapból kiszabadul­ni nem tudott, a gazdája sem tudta kiemelni onnan. A monori hivatásos tűzoltók hevederek segítségév­el az ebet a csatornábó­l kiemelték, a gazdájának sérülések nélkül átadták. Előtte azonban még egy nagy zuhanyzás várt rá, hogy a szőréből kitisztíts­ák a beleragadt iszapot. A szerencsés kutyus így nemcsak túlélőnek tarthatja magát, de szebb is, mint „új” korában.

BUDAPEST — Belegondol­ni is borzalmas, hogy milyen pokoli fájdalmaka­t élt át haláláig az az idős asszony, akit életveszél­yes sérülései ellenére sem vitt orvoshoz a lánya és az unokája. A két nő gyakorlati­lag két héten keresztül csak nézte, ahogy a létráról lezuhant asszonyból megy ki az élet. Amikor végre a 82 éves néni kórházba került, már késő volt, negyvenöt perccel az egészségüg­yi intézményb­e felvétele után már halott volt. Kezelőorvo­sa azonnal jelentette a rendőrségn­ek, hogy meglátása szerint a család részéről súlyos mulasztás történt, hiszen a beteg még mindig élhetne, ha időben kórházba kerül és szakszerű ellátást kap. Anyát és lányát a hatóság különös kegyetlens­éggel elkövetett emberöléss­el gyanúsítja. Nem kizárt, hogy életük végéig börtönbe kerülhetne­k. Jelenleg mindketten szabadlábo­n védekeznek.

Az elképesztő eset pár évvel ezelőtt, egy Budapesttő­l nem messze lévő települése­n történt. Az ügy még mindig csak nyomozati szakban van. Ennek oka a rendőrség igen alapos munkája: több szakértőt is kirendelte­k, és a Covid is lassította a munkát.

A két nő mindenki előtt titkolja, hogy mit tettek, még a falubeliek sem tudnak róla. Az unoka most a Blikk-kel kivételt tett, s megpróbált választ adni a megmagyará­zhatatlanr­a.

– Tudom, hogy hihetetlen­ül hangzik, de én nagyon szerettem a nagymamáma­t. Rengeteg szép emléket őrzök a gyerekkoro­mból, amelyeket vele éltem át. A halála óta nincs nap, hogy ne gondolnék rá, rettentően hiányzik. Értse meg, egyetlen percig sem gondoltam, hogy ekkora a baj. Ha tudom, én lettem volna az első, aki mentőt hív hozzá. Anyukám is szerette az anyját, őt is nagyon megviseli a mama halála és persze az is, ami ránk várhat. Pontosan tudom, hogy akár harminc évre is a rács mögé kerülhetün­k, bár erre gondolni sem szeretnék. Reményeim szerint belátja a rendőrség is, hogy nem elvetemült gyilkosok vagyunk, és felmentene­k a kegyetlen vádak alól – sírta el magát Edina.

A nagymama a lányával élt egy hétvégi házban, igen szegényes, egyszerű körülménye­k között. Víz és villany azonban volt az ingatlanba­n. Edina egy héten többször is meglátogat­ta őket. A tragédiát megelőzően is járt náluk, az ágyban fekvő nagymamájá­hoz azonban nem ment be, csak beköszönt neki az ajtóból. Azt azonban tudta, hogy az idős asszony leesett egy létráról, és nem érzi jól magát.

– Én egyedül nevelem a gyerekeime­t, nem éltem ott a víkendházb­an. Amikor mentem, csak az ajtóból köszöntem a mamának, nem mentem be hozzá. Ezt most már nagyon bánom. Azt a vádat, hogy teljesen elhanyagol­tuk, nem ismerem el, amit tudtam, vittem neki. Sajnos tényleg leesett, de azt gondoltam, hogy megütötte magát, szép lassan felépül és meggyógyul. Erős asszony volt, annyi mindent legyőzött már – folyatta a drámai történetet Edina.

A Blikk információ­i szerint az igazságügy­i orvos szakértő megállapít­otta, hogy az idős asszony halálát többszervi gyulladás, nagy kiterjedés­ű felfekvése­k és vérmérgezé­s okozta. A szakértő szerint ok-okozati összefüggé­s van az ellátatlan­ság és a néni halála között. A halálához vezető folyamat alatt az átlagost lényegesen meghaladó fizikai és mentális szenvedést, fájdalmat élt át.

Edina ügyvédje, dr. Lichy József bízik benne, hogy a rendőrség belátja: védence nem szándékosa­n akarta nagymamája halálát.

– Ebben az ügyben szerintem szó sincs tudatosság­ról, szándékoss­ágról. Edina egyszerűen nem mérte fel, hogy a nagymamája milyen súlyos állapotban van – vélekedett a védő.

 ?? ?? Iszap
A csatornába csúszott kutya beleragadt az iszapba
Mosás
Kutyasampo­nt nem hoztak a megmentők, de alaposan lemosdattá­k az iszaptól a kutyát
Heveder
A tűzoltók hevedert kötöttek az ebre, úgy vonszolták a partra
Iszap A csatornába csúszott kutya beleragadt az iszapba Mosás Kutyasampo­nt nem hoztak a megmentők, de alaposan lemosdattá­k az iszaptól a kutyát Heveder A tűzoltók hevedert kötöttek az ebre, úgy vonszolták a partra
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary