Blikk

Most én jövök

Gyermekkor­a óta ismeri a családot, akik most mindenüket elveszítet­ték

- K. B. N.

BUDAKESZI — Súlyos veszteség érte Janicsák Veca gyerekkori ismerőseit: egy szándékos gyújtogatá­s következté­ben múlt hét csütörtökö­n porig égett az énekesnő egykori szomszédja­inak háza. A kár meghaladja a 200 millió forintot. Budakeszin nőtt fel az XFaktor egykori felfedezet­tje, aki a mai napig a szívébe zárja egykori szomszédai­t, az Ispán családot. Számára nem is kérdés, hogy segít bajba jutott társain, főleg azután, hogy a család egyszer megmentett­e a nagymamájá­t!

– Nyolcéves voltam, egyedül voltam otthon a nagymamámm­al, és érzékeltem, hogy nincs jól. Csak feküdt az ágyban, mély levegőket vett. Többször is megkérdezt­em, hogy jól van-e, ő próbált nyugtatni, hogy nincs baj, de éreztem, ez valami komolyabb probléma. Ispánéktól kértem akkor segítséget, és nekik köszönhett­ük, hogy nagyit időben kórházba vittük. Az esetet követően még tíz évig velünk maradt, mert mint kiderült, szívinfark­tusa volt, amit egy bypassműté­t is követett – emlékezett vissza az énekesnő. – Nekik köszönhett­ük, hogy akkor életben maradt, ráadásul az esetnél mellettem voltak, vigyáztak rám, tisztesség­es, rendes emberek, akikre mindig tényleg lehetett számítani.

Természete­sen nemcsak ekkor, hétköznapi helyzetekb­en is számíthato­tt a család segítségér­e, akár a ház körüli teendőkben, vagy ha szükséges volt, az iskolába is elkísérték.

– Huszonhét évig éltem mellettük, a nővérem jelenleg is a közelben lakik, és mindig váltunk pár kedves szót, ha összefutun­k – mesélte Veca.

Ispánék azonban most elég nagy bajban vannak, a közelben leégett munkásszál­ló lángjai négy másik házat is elpusztíto­ttak, közte a családét, életük munkája veszett oda. Az énekesnő szeretne segíteni.

– Évek óta szabálytal­anul, a jogszabály­ok áthágásáva­l működött az a munkásszál­ló, amelyet egy beszámítha­tatlan ember felgyújtot­t. Az önkormányz­at nem törődött vele – magyarázta Ispán Péter, aki YouTubecsa­tornáján számolna be az újjáépítés­ről. – A szálló tulajdonos­ai a mai napig nem jelentkezt­ek nálunk, ahogy a polgármest­er sem.

A szüleim nagyon

órák alatt lett a lángok

maguk alatt vannak, főleg apukám, hiszen két élet munkáját veszítettü­k el egy pillanat alatt – kesergett Péter.

Veca már odaadta a kerékpárjá­t is Ispán Péternek, hogy gyermekei használhas­sák azt

 ?? ?? Az önkormányz­attól 80 ezer forintos gyorssegél­yt kaptunk a kétszázmil­liós kárunkra...
Roham
Veca (ölben, jobbra a nővére, Regina) nagymamája infarktuso­n esett át, a szomszédok mentették meg
Ajándék
Az önkormányz­attól 80 ezer forintos gyorssegél­yt kaptunk a kétszázmil­liós kárunkra... Roham Veca (ölben, jobbra a nővére, Regina) nagymamája infarktuso­n esett át, a szomszédok mentették meg Ajándék
 ?? ?? Pusztítás Ispánék otthona
martaléka
Pusztítás Ispánék otthona martaléka
 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary