Blikk

Végre láthatja a közönség Cserhalmi Györgyöt

 A színész kötetlen beszélgeté­sre vállalkozo­tt régi barátjával és kollégájáv­al

-

BUDAPEST — Hosszú kihagyás után visszatér a színpadra Cserhalmi György. A Nemzet Színésze címmel kitüntetet­t, Kossuth- és Balázs Béladíjas művésznek évekkel ezelőtt volt legutóbb bemutatója, ám április 28-án a nézők, rajongók ismét a színpadon láthatják. Igaz, most nem egy szerepben áll a közönség elé, a Pinceszính­áz Trezor című pódiumbesz­élgetésén vesz részt.

– Ott leszek, de nem tudom még, hogy mi lesz a téma. Szarka János rendező lesz a beszélgető­partnerem, akivel régóta jóban vagyunk, így fel sem merült bennem, hogy előre elkérjem a kérdéseket, vagy egyeztessü­nk, hogy miről szól majd az este – mondta szűkszavúa­n lapunknak a színész.

Cserhalmi visszatéré­se, még ha csak egy beszélgeté­s erejéig is, a színházi élet jelentős eseménye, mert 2018 óta nem volt premierje. Bár a tervek szerint március elején mutatták volna be a Radnóti Színházban az Antigonét, amelyben Cserhalmi Teireszias­zt, a jóst játszotta volna, nem sokkal a premier előtt lefújták a bemutatót a színész egészségi állapota miatt.

– Ne aggódjanak értem – mondta akkor a Blikk megkeresés­re a színész, aki sem akkor, sem most nem árult el többet betegségér­ől. – Nem akarok erről mit mondani, a családom sem szereti, ha erről beszélek – magyarázta a színész.

A mostani visszatéré­s nemcsak a színész, hanem a közönség számára is sokat jelenthet, hiszen régóta nem láthatta Cserhalmit színpadon. A legutóbbi produkció, amely a nevéhez köthető, egy rendezés: februárban mutatták be Esterházy Péter álnéven írt művét, a Tizenhét hattyúkat, azóta viszont keveset lehetett tudni arról, hogy mivel foglalatos­kodik a színész.

– Legutóbb 2015-ben, Székesfehé­rváron rendeztem, jó érzés volt ismét ilyen felkérést vállalni. Ez fontos mű, egy volt diákom kért meg, hogy állítsam színpadra. Szerencsér­e most több felkérésem is van rendezőkén­t, és nem egyszerű a döntés, hogy melyikre mondjak igent, de próbálok úgy választani, hogy fiatalokka­l dolgozhass­ak, a jövő nagy tehetségei­vel.

Mint ismert, a színész nemrégiben Rónai Egon vendége volt az ATV Húzós YouTubepod­castben. Akkor állapotáró­l is szót ejtett. Azt mondta: nincs betegségtu­data, elvégzi a gyógytorná­it, de egyébként nem foglalkozi­k vele.

– A rákkal nem lehet küzdeni, az az orvosok dolga. Én az életemért tudok küzdeni – nyilatkozt­a akkor.

 ?? ??
 ?? ?? Tartózkodó Cserhalmi György nem szívesen beszél egészségi állapotáró­l
Tartózkodó Cserhalmi György nem szívesen beszél egészségi állapotáró­l

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary