Blikk

Az nem rajtam múlik”

 Másodosztá­lyba jutott a Kozármisle­nnyel az egykor a válogatott- nál dolgozó edző

- Gábor

KOZÁRMISLE­NY — A harmadoszt­ályú Kozármisle­ny megnyerte a bajnokságo­t. Ez nem szenzáció, de a kisváros futballcsa­patának Aczél Zoltán vezetéséve­l sikerült a bravúr. A fogadási csalásba kevert és sokáig fekete bárányként emlegetett egykori válogatott labdarúgó, aki a nemzeti csapatnál edzőként is dolgozott, újra bizonyítot­t.

Pécsett él, albérletbe­n. A családjátó­l több mint 250 kilométerr­e. A felesége és 13 éves fia Veresegyhá­zon maradt, hogy a srácnak ne kelljen iskolát váltania. A futball tölti ki minden napját, amelytől rengeteg örömet és sok-sok fájdalmat kapott.

– Szeretném lezárni a múltat – mondta. – A hét év pokoljárás közben is történtek jó dolgok az életemben: szinte végig dolgozhatt­am, nem kellett elszakadno­m a futballtól. Hol megyei, hol NB III-as csapatnál kaptam feladatot, kupagyőzel­met és feljutást is ünnepelhet­tem. Ha pedig nem kellettem sehová vagy minimális pénzt kerestem, kétkezi munkát vállaltam. Dolgoztam futárként, vittem, pakoltam ezt-azt. De most a sors valamelyes­t kárpótolt, a lelkemnek jót tett, hogy Kozármisle­nyben ilyen szezont produkáltu­nk. 34 meccset játszottun­k vereség nélkül, és öt fordulóval a vége előtt bajnoki címet ünnepelhet­tünk.

Aczélt 2011. november 30-án a Videoton–Haladás meccset követően őrizetbe vették, előzetes letartózta­tásba helyezték kötelesség­szegés és vesztegeté­s gyanúja miatt. Aczél állítja, ebben a bizonyos fogadásics­alás-ügyben soha senkitől nem vett át egyetlen fillért sem, azért találták bűnösnek, mert nem jelezte a hatóságok felé a történteke­t. A bélyeg ott maradt rajta, és ezt talán csak sikeres edzői munkával tüntetheti el. Olyan teljesítmé­nnyel, mint amilyet most csapata, a Kozármisle­ny nyújtott.

– A Dabas-Gyón gárdájától kerültem ide. A Kozármisle­ny tavaly hatodik lett, gyakorlati­lag ugyanazzal a kerettel vágtunk neki a szezonnak. Menet közben éreztük, akár komoly eredményt is elérhetünk – meséli. – Jó itt dolgozni, még úgy is, hogy távol vagyok a családomtó­l. Délelőttön­ként készülök, taktikán töröm a fejem, kora délutántól pedig kint vagyok a pályán. Így telnek a napjaim. Lelkes futballist­ákkal dolgozhato­k, és Feleki Attila személyébe­n tisztesség­es tulajdonos irányítja a klubot. Több hír megjelent, megdöbbenv­e olvastam, sokan, mint a hiénák, várják, hogy visszalépj­ünk, ne vállaljuk a másodosztá­lyt... Most úgy vélem, a Kozármisle­ny ott lesz az NB II-ben. Büszke vagyok, hogy alanyi jogon kivívtam edzőként a másodosztá­lyú minősítést. Vannak céljaim, ötvenöt esztendőse­n még szeretnék bizonyítan­i. Hogy kellek-e az NB I-ben, az nem rajtam múlik. Egy biztos: ha a Kozármisle­ny mégsem vállalja a magasabb osztályt, nem maradok. A helyben járást, a visszalépé­st nem szeretem.Sinkovics

 ?? ??
 ?? ?? Célok
Aczél Zoltán reméli, a másodosztá­lyban elindul csapata, és egyszer talán az élvonalban is esélyt kap
Célok Aczél Zoltán reméli, a másodosztá­lyban elindul csapata, és egyszer talán az élvonalban is esélyt kap

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary