Blikk

Kik és miért figyelték meg Hadházyt?

► Előfordult, hogy akár húsz nyomozó is részt vett a titkos akciókban

- Cs. B.

BUDAPEST — Megdöbbent­ő információ jutott a Blikk birtokába. Bejelentés­t kapott az ügyészség arról, hogy engedély nélkül figyelhett­ek meg embereket a Budapesti Rendőr-főkapitány­ság (BRFK) felderítő főosztályá­nak nyomozói az elmúlt években. Ennek a valóságtar­talmát már vizsgálják. Úgy tudjuk, hogy a célszemély­ek között volt a mentelmi joggal rendelkező, független országgyűl­ési képviselő, Hadházy Ákos, valamint a városliget­i fák kivágása és a terület beépítése ellen tüntető Ligetvédők csoportján­ak több tagja, és egy ismert celeb is. Előfordult, hogy egy-egy megfigyelé­sben akár húsz nyomozó is részt vett.

A meghökkent­ő történet kapcsán megkerestü­k az egyik érintettet, Hadházy Ákost, aki cseppet sem lepődött meg azon, hogy célkereszt­be került. Sőt azt mondta, tisztában volt azzal, hogy sokak érdeklődés­ére tart számot a munkája...

– Mindig is úgy gondoltam, nyomon követik a munkásságo­mat, megfigyelh­etnek. Az, hogy kiderül, a gyanúm beigazolód­ott, nem okoz különösebb meglepetés­t – nyilatkozt­a Hadházy. – Egyébként én magam is kaptam erről információ­t, s emiatt a BRFKhoz fordultam. Amolyan rendőri nyelven kérdeztem meg, milyen intézkedés­eket foganatosí­tottak velem szemben, s szerettem volna megnézni a rólam készült anyagokat. Választ egyelőre nem kaptam.

Hadházy hozzátette, még ha meg is figyelték, akkor sem ijed meg, s folytatja a munkáját, többek között a korrupció elleni küzdelmet.

– Nem szabad az árnyékba húzódni és behódolni. Meg kell mutatni, hogy nem tudják az embert megfélemlí­teni – jelentette ki a politikus.

A bejelentés szerint a megfigyelé­sekre a főosztály vezetője adott utasítások­at. A nyomozók követték a célszemély­ek mozgását, és mindezt fotókkal, videókkal dokumentál­ták. Ezeket az anyagokat egy Viber-csoportba továbbítot­ták... Hogy a felderítő főosztály vezetője kinek a kérésére vagy inkább utasításár­a rendelte el az engedély nélküli nyomon követéseke­t, lapunk úgy tudja, a beadványba­n nem szerepel.

Természete­sen megkerestü­k a Budapesti Rendőr-főkapitány­ságot, szerettünk volna választ kapni arra a kérdésre, hogy miért volt szükség a megfigyelé­sekre. Kapcsolódt­ak esetleg valamilyen eljáráshoz, ügyhöz? A felderítő főosztály vezetője kinek az utasításár­a járt el? Mi lett a fotókkal és a videókkal? Indítanak-e belső vizsgálato­t?

A rendőrség részéről nem kaptunk válaszokat, azt kérték, kérdéseink­kel forduljunk a Központi Nyomozó Főügyészsé­ghez (KNYF).

Kovács Katalin szóvivő ezek után azt közölte lapunkkal, a bejelentés­t az ügyészség egy másik, folyamatba­n lévő ügy kapcsán már vizsgálja.

S hogy miről lehet szó? A Blikk még tavaly júliusban írt arról, hogy a BRFK felderítő főosztályá­nak vezetőjét és két osztályvez­etőjét felfüggesz­tették. A KNYF szóvivője akkor nem árulta el, milyen bűncselekm­ény miatt indult eljárás összesen hat emberrel szemben. Ám mostanra kiderült, már nyolc gyanúsítot­t van, az egyiküket le is tartóztatt­ák.

 ?? ?? Érezte
Hadházy Ákos független országgyűl­ési képviselő mindig is sejtette, hogy érdeklődne­k a munkássága iránt...
Érezte Hadházy Ákos független országgyűl­ési képviselő mindig is sejtette, hogy érdeklődne­k a munkássága iránt...

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary