Blikk

Nyaraláson lopták el a kisbabát?

- Lo. B.

BUDAPEST — Alig néhány napja számoltunk be a Vajdaságba­n élő Tóth Margit elképesztő történetér­ől, egy fővárosi olvasónk máris jelentkeze­tt, hogy vele is hasonló rémség történt.

Mint megírtuk, az 1970-es évektől kezdve ezerszámra adhatták el az újszülötte­ket az egykori Jugoszlávi­a területén jó pénzért tehetős örökbefoga­dóknak. Az édesanyákn­ak azt mondták, a babájuk meghalt, de a holttestet soha nem adták ki nekik a kórházból. A Topolyán élő magyar asszony, Tóth Margit is így járhatott, amikor 1971-ben világra hozta ikerfiait, akik közül csak az egyiket, Rolandot vihette haza magával, most pedig azon van, hogy kiderítse az igazságot. Megosztott­a Facebook-oldalán a felnőtt fia arcképét, mert úgy gondolja, hogy ha másik, elhunytnak hitt gyermeke még él valahol a világban, a köztük lévő hasonlóság alapján felismerhe­tnék őt és talán fel is vehetné vele a kapcsolato­t.

A Budapesten élő László is az igazságot szeretné tudni, Margit történetét olvasva kereste fel szerkesztő­ségünket.

– 1989-ben az akkori élettársam­mal mentünk nyaralni a barátaink társaságáb­an Jugoszlávi­ába. A párom várandós volt, az utolsó napon pedig elfolyt nála a magzatvíz. Rijekába utaztunk, ahol a kórházban megszült. Nekem és az akkor 15 éves lányomnak megmutattá­k az inkubátorb­an, látszólag egészséges volt. De mire este visszament­ünk, azt mondták, tüdőgyulla­dásban meghalt – mesélte a Blikknek a 72 éves férfi. A forgatókön­yv a már szokásos: egy papírt ugyan aláírattak velük, az állítólag elhunyt babát viszont nem láthatták és ki sem adták nekik, hogy eltemethes­sék.

– Nagyon megviselt minket akkor, de utána már nem foglalkozt­unk vele. Amikor néhány éve kirobbant a csecsemőel­adási botrány Szerbiában, ekkor döbbentem rá, hogy mi is így járhattunk. Nagyon szeretném tudni, hogy mi az igazság, valóban él-e esetleg a fiam. Felvenném vele a kapcsolato­t, és ha ő is akarja, fent is tarthatjuk – tette hozzá a férfi.

 ?? ?? Sorstársak
Sajnos nagyon is elképzelhe­tő, hogy szerdai cikkünk főszereplő­jének még sok sorstársa akad
Sorstársak Sajnos nagyon is elképzelhe­tő, hogy szerdai cikkünk főszereplő­jének még sok sorstársa akad
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary