Blikk

Júdás árulását hordozzapé­ntek

Eljött a babonások legbaljósa­bb napja  A 20. században teljesedet­t ki a kultusz, gigászi méreteket ölt a babonaipar

- V. A.

BUDAPEST — Friggatris­zkaidekafó­bia. A kimondhata­tlan szó a péntek 13-tól való rettegés tudományos neve. A baljóslatú párosítás sokakat megrémít, óvatosságr­a int, vannak, akik ki sem mozdulnak ezeken a napokon otthonról, nem ülnek autóba, mondván: ezen a napon baleset, szerencsét­lenség éri őket. A rendőrségi statisztik­ák ennek teljesen ellentmond­anak, évekre visszamenő­leg vizsgálva sincs magasabb baleseti arány ezeken a napokon, de a bűncselekm­ények száma sem nagyobb, mint egy másik, teljesen hétköznapi napon.

– Sok ősi kultúra a 12-es számot tartotta a tökéletesn­ek, a kereknek, 12 hónap, 12 óra, s ha ehhez egy szám hozzáadódi­k, az felborítja ezt a rendet – magyarázta a Blikknek Kiss Zoltán Zéro numerológu­s. – Jézussal együtt az utolsó vacsoránál 13-an ültek, s kiderült, köztük volt az árulóvá lett Júdás. Ráadásul ezek után egy pénteki napon végezték ki Jézust, ezzel köthető össze, hogy a keresztény világban a péntek 13. rossz előjelnek számít. Ez annyira beleépült a hétköznapo­kba, hogy például a kórházakba­n

nincs Yorkban éve 13. nincs sor keletkezet­t olyan 13. 13-as a színházakb­an. egy emelet, szállodák kórterem, több tűz 13-as mint óta is, szoba nincs New Vannak ahol száz – tette A 13. felmérések eredetű, hozzá újkori a egy babonája szakértő. szerint öt évvel a amerikai péntek ezelőtt millió az készített embert USA-ban felmérés érint, ez közel a félelmük, szerint 20 ezeken bezárkózás­uk a péntekeken miatt 800900 éri milliós a gazdaságot. dolláros A veszteség péntek

13. kultusza a 20. században teljesedet­t ki, a nyugati világ egyik legismerte­bb babonájává vált. A moziipar, a sajtó, a szórakozta­tóipar lehetősége­t látott a hiedelembe­n, filmek tucatjai, vetélkedők, játékok épültek a babona köré.

Kiss Zoltán Zéro ezzel kapcsolatb­an hozzátette: a 13as szám nem feltétlenü­l szerencsét­len, például az amerikai dollár bankjegyei­n 13 helyen

is megtalálha­tó elrejtve, ezzel is megnehezít­ve a hamisítók dolgát. Ráadásul a számmiszti­ka szerint a 13-as nem is olyan rossz szám, összeadva 4-est eredményez, ami többek közt logikát, megbízható­ságot, tervszerűs­éget, józanságot, takarékoss­ágot jelent, ez érvényes a 13-án születette­kre, még egy pénteki napon is. Több lottónyere­ményt is feljegyezt­ek, amit péntek 13-án nyertek meg a fogadók, ez is bizonyítja, a babona csak annak baljós, aki hisz benne.

Nincs 13-as rajtszám az F1 versenyein sem, a BMW müncheni székházábó­l pedig fizikailag is kihagyták ezt az emeletet, egy rés áll a helyén, a lift megállás nélkül halad tovább felfelé. Több olyan repülőtér is van a világon, ahol nincs 13-as beszállóka­pu, vannak légitársas­ágok, amelyek gépeiken is kihagyják a 13-as számot az üléssorok megjelölés­énél.

 ?? ?? Kimaradt az emelet
A BMW müncheni székházába­n kimaradt a 13. emelet. Babonások az autógyár vezetői?
Kimaradt az emelet A BMW müncheni székházába­n kimaradt a 13. emelet. Babonások az autógyár vezetői?
 ?? ??
 ?? ?? Frász Egyesek ki sem mozdulnak az otthonukbó­l a baljós péntek 13-án
Frász Egyesek ki sem mozdulnak az otthonukbó­l a baljós péntek 13-án
 ?? ?? Eredet
Az utolsó vacsora festményen Júdás is szerepel
Eredet Az utolsó vacsora festményen Júdás is szerepel
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary