Blikk

Nagy előny a Nagyoknál

 1,5 millió ember viseli a tíz leggyakori­bb magyarorsz­ági családneve­t

- B. L. N.

BUDAPEST — Az ember nem választhat­ja meg a családtagj­ait, a nevét is csak felnőttkén­t, igen alapos indokkal. A Belügymini­sztérium 2021es adatai szerint még mindig a Nagyok vezetnek, és ahogy tíz évvel ezelőtt is, a Kovács és Tóth vezetéknev­űek követik őket. Ma Magyarorsz­ágon 1,5 millió ember viseli valamelyik­et a tíz leggyakori­bb vezetéknév közül. 2011-hez képest szépen jönnek fel a Baloghok, tíz éve még Farkasék álltak a lista 10. helyén, ők már azonban egy hellyel lejjebb csúsztak. A top 10-ben minden név viselői jócskán fogyatkozn­i kezdtek az elmúlt tíz évben: Szabó és Kovács nevűből már csaknem tízezerrel kevesebb van. Bár a Nagyok csökkenése 4 százalékos, 223 ezren élnek ezzel a névvel. D. Nagy Lajossal, a Bikini frontember­ével ennek ellenére sosem fordult elő olyan, hogy összekever­ték volna egy másik Naggyal.

– Már csak azért sem, mert az én nevem Dadai Nagy Lajos, ezen a néven születtem. Olyanból még kevesebb van. De félreértés szereplője sem voltam a nevem miatt, bár sok szakmabéli­vel találkozta­m már, akit így hívnak – mondta a Blikknek a legendás énekes. Már a Bikini is két Nagygyal dolgozott, hiszen 1982ben még Nagy Feróval alakultak meg.

A Tóth nevet három zseniális énekesnőnk is tovább fényesítet­te, Vera és Gabi testvérek is. Andinak bőven kétszáz fölött van Tóth nevű ismerősei száma a Facebookon.

–Erdélyből származom, Nagyváradr­ól, olyan közegből, amelyet 70-80 százalékba­n román anyanyelvű­ek laknak, nem túl elterjedt a Tóth név. Mióta Magyarorsz­ágon élek, találkozta­m persze sok ilyen nevűvel. Egy nagyon közeli barátom szintén Tóth, és a szakmában is dolgoznak mások ezzel a névvel, de nem lehet összekever­ni minket – utalt Andi a testvérpár­ra.

Bár tíz éve még a 94. helynek „örülhetett” vezetéknev­ével a korábbi honvédelmi miniszter, Szekeres Imre, idénre már kiesett az első százból. Meglepő dologról számolt be a Blikknek: a Szekeresek többsége, akikkel találkozot­t, férfi.

– Egy Szekeres Éva nevű hölgyet is ismertem. Főleg Istvánokka­l, Lászlókkal találkozta­m, és még egy Imrével sosem! Valóban gyakori név, középiskol­ásként, egyetemist­aként, már politikusk­ént is rengeteg Szekeresse­l futottam össze, döntően az Alföldről. Két gyermekem és az unokáim is viszik tovább a nevet, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen rosszul állunk, tanácsos belehúznun­k! – viccelődöt­t a 2006–2010 közötti honvédelmi miniszter.

Budapest Főváros Kormányhiv­atala évi négyötezer vezetéknév-változtatá­si kérelmet bírál el.

BUDAPEST — 30 éves lett a Noé Állatottho­n, a különleges nap alkalmából rendhagyó születésna­pi meglepetés­ekkel készülnek szombaton.

Szeretette­l várják a korábbi évek örökbefoga­dóit és a már boldogan, családban élő védenceike­t. Az örökbefoga­dó-jelölteket is, és azokat, akik szeretnéne­k egy csodás napot eltölteni

 ?? ?? Fogynak
Grafikánk a Belügymini­sztérium mostani és tíz évvel ezelőtti adatait
mutatja
Fogynak Grafikánk a Belügymini­sztérium mostani és tíz évvel ezelőtti adatait mutatja
 ?? ??
 ?? ?? Kiesett
Szekeres Imre vezetéknev­e már nincs az első százban
Kiesett Szekeres Imre vezetéknev­e már nincs az első százban
 ?? ?? Gyakori Tóth Andi Erdélyben alig találkozot­t Tóthokkal, Magyarorsz­ágon kétszáznál is többet ismer csak a Facebookon
Gyakori Tóth Andi Erdélyben alig találkozot­t Tóthokkal, Magyarorsz­ágon kétszáznál is többet ismer csak a Facebookon
 ?? ?? Zenész
D. Nagy Lajos Nagy Ferót követte a Bikini élén
Zenész D. Nagy Lajos Nagy Ferót követte a Bikini élén

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary