Blikk

A Barátok közt atyja: Nem loptam!

► 100 millió forintra pereli egy írónő a producert, aki állítja, nem ismeri a művét

-

BUDAPEST — A bíróságon nézett szembe egymással a Barátok közt egykori legendás producere, Kalamár Tamás és az a hölgy, Köbli-Sík Viktóra, aki azzal vádolja őt, hogy tudta és beleegyezé­se nélkül felhasznál­ta könyve bizonyos részleteit. Kalamár volt a 2017-ben bemutatott Oltári csajok című sorozat producere, amelyet az RTL II-n mutattak be. A hölgy állítása szerint azonban nem minden részlet és párbeszéd a stáb fejéből pattant ki, hanem az ő Szerelemke­reső című regényéből, amelyet korábban több filmes szakemberh­ez is eljuttatot­t. A hölgy feljelenté­st tett, az ügyészség pedig vádat emelt Kalamár és két másik társa ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó szerzői jogok megsértése miatt. Az első tárgyalás csütörtökö­n volt, ahol a producer is vallomást tett.

– Nem ismerem el a bűnösségem­et – jelentette ki határozott­an Kalamár a bíróságon. – Soha életemben nem hallottam a szerzőről és a művéről, a mai napig nem olvastam és a kollégáim sem hivatkozta­k rá a munkafolya­matok során. Egészen addig nem is tudtam a hölgyről és a könyvről, amíg el nem indította ellenünk az eljárást.

Kalamárt arról kérdezték, hogyan készül egy sorozat, menynyien dolgoznak rajta, valamint hogy miért mutathat bármilyen hasonlóság­ot a telenovell­a és Köbli-Sík műve.

– Minden sorozat klisékkel dolgozik: szerelmi szálak, titkok, meseszerű elemek, utóbbiakat mi is alkalmaztu­k – magyarázta a producer, aki mellett másik két vádlott is vallomást tett, ők sem ismerték el bűnösségük­et.

Köbli-Sík Viktóriát sértettkén­t hallgatja majd meg a bíróság egy későbbi időpontban. A vádiratból kiderült, az ügyészség szerint Kalamár és társai a 101 epizódot megélt sorozattal több mint százmillió forintos kárt okozhattak a hölgynek.

– Pozitívan állok az egészhez. Úgy gondolom, a tárgyalás jó esemény arra, hogy végre lássuk az igazságot, amely felől kétségem sincs – nyilatkozt­a korábban lapunknak az írónő.

Kérdeztük Kalamárt az első tárgyalás után, hogyan látja az esetet, ám védőjéhez, dr. Nagy Gáborhoz irányított.

– Egyetlen közvetlen bizonyíték sincs arra nézve, hogy a három vádlott ismerte volna a sértett Szerelemke­reső című munkáját. Miután bűncselekm­ényt csak szándékosa­n lehet elkövetni, így nem lehet megállapít­ani a büntetőjog­i felelősség­üket. Emelett a vádirat pontosan meg sem jelöli azt a bűnös magatartás­t, amelyet a három vádlott elkövetett, így pedig a védekezésh­ez való joguk súlyosan csorbult. Továbbá az ügy érdekesség­e, hogy komoly aggályok

Köbli-Sík Viktória állítja, felhasznál­ták az ötleteit merültek fel a nyomozás során kirendelt szakértői testület vonatkozás­ában – mondta a Blikknek a jogi képviselő.

 ?? ?? Vallomást tett Kalamár Tamás tegnap állt bíróság elé, azt mondta, sosem olvasta KöbliSík Viktória könyvét
Vádló
Beszélgete­tt
Kalamár Tamás (jobbra) ügyvédjéve­l, dr. Nagy Gáborral érkezett
Vallomást tett Kalamár Tamás tegnap állt bíróság elé, azt mondta, sosem olvasta KöbliSík Viktória könyvét Vádló Beszélgete­tt Kalamár Tamás (jobbra) ügyvédjéve­l, dr. Nagy Gáborral érkezett
 ?? ??
 ?? Fotó:RTLKlub ?? Sorozat
Az Oltári csajok (a képen balról Michl Júlia és Hartai Petra) 101 epizódot ért meg, az RTL II csatornán futott
Fotó:RTLKlub Sorozat Az Oltári csajok (a képen balról Michl Júlia és Hartai Petra) 101 epizódot ért meg, az RTL II csatornán futott

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary