Kikosrazta a felesége
BUDAPEST — Nem adta fel a saját étterméről szőtt álmát Németh Kristóf, ám – az eredeti terveivel ellentétben – az év első felében nem nyitja meg. Ez ugyanis egy tapasztalt vendéglátóstól is egész embert kívánna, márpedig Kristóf színészként és a Fórum Színház igazgatójaként is rengeteget dolgozik, így egyegy napja alaposan szétforgácsolódik. Felmerül a kérdés, hogy akkor miért nem a feleségével, Zitával közösen hozzák létre a Szentendrére megálmodott éttermet, hiszen ő otthon van a szállodaiparban és a vendéglátásban. Erre meglepő magyarázatot adott a Keresztanyu sztárja .
– Beszélgettünk erről, de ő határozottan azt állítja – és hisz is ebben –, hogy a hoszszú szerelemnek és a békés családi életnek az egyik záloga az, hogy ne dolgozzunk együtt. Azt szokta mondani, imádlak, mint a férjemet, de azt, amit főnökként csinálsz, hogy rád kell várni, mert nem hívod vissza csak két óra múlva a másik felet, hogy ezerfelé mész, biztosan nem bírnám követni, és nagyon hamar felmondanék – indokolta döntésüket Németh Kristóf, aki a családi béke és a sikeres házassága érdekében belátta, jobb, ha Zita nem lesz aktív része az étteremnek még akkor sem, ha ez a világ a felesége szakmájába vág.
– Persze az elképesztően okos tanácsaival segít, és szerencsére – köszönhetően annak, hogy ő ebben a világban dolgozik – rengeteg olyan gasztrószakember barátunk van, akikkel együtt tudunk majd működni – magyarázta a színész, aki a rengeteg szakmai elfoglaltsága ellenére is nagyon jól áll az előkészületekkel.
– Megvan a helyiség, a koncepció és a leendő kollégákkal is tárgyaltunk már, de abban a végtelenül hízelgő helyzetben vagyunk, hogy azért nem tudunk ráfordulni a megvalósításra, mert nekem Szentendrén két bemutatóm is lesz a fórummal, forgatjuk a Keresztanyut és annyira beindultak az egyéb projektjeim is, hogy, hogy ezek mellett nem tudok a vendéglőre koncentrálni – magyarázta Kristóf, aki azonban reméli, hogy még idén sikerül megnyitnia saját helyét.
– Sőt, abban is bízom, hogy nem kell még dzsekit húzni, mire kinyitunk – bizakodott a színész.