Öttagú családot
A sorompó leereszkedett, a csapdába esett utasok „lefagyva” ültek a kocsiban
SIMONTORNYA — Örökre emlékezetes marad a születésnapja annak a középkorú férfinak, aki hőstettével múlt vasárnap öt ember életét mentette meg Simontornya egyik vasúti átjárójában. Kerékgyártó Gyula a Balatonról tartott hazafelé, amikor az előttük haladó autó a Tolna megyei városban a vonatsíneken rekedt. Ha a bátor férfi nem cselekszik azonnal, a szerencsétlenül járt család ma már biztosan nem lenne életben.
– Múlt szerdán engedtek ki a kórházból, ahova egy sztrók miatt kerültem. Másnap utaztunk le a barátainkkal pihenni a magyar tengerre, ahol a 48. születésnapomat is ünnepeltük. A hazaút a vártnál is emlékezetesebbre sikeredett – kezdte a Blikknek Gyula, aki még mindig az események hatása alatt áll.
Történt, hogy két kocsival utaztak hazafelé Csengődre, Simontornyán pedig egy jelzőlámpás kereszteződés miatt úgy feltorlódott a kocsisor, hogy a közeli vasúti átjárónál a szabad jelzés ellenére Gyula inkább megállt. Az előtte haladó autós viszont nem mérte fel, hogy át tud-e jutni a síneken, ezért behajtott rájuk, de a sor miatt már nem tudott kimenni a túloldalán.
– Minden nagyon gyorsan történt, a lámpa pirosra váltott, én pedig azonnal hátrébb tolattam, és elkezdtem dudálni, kiabáltam is, de mintha lefagytak volna, nem reagáltak semmire, a sorompó pedig hirtelen lezárult. Az előtte lévő autók is próbáltak félrehúzódni, de arra sem mozdultak. A feleségem mellől kiugrottam a kocsiból, és odarohantam, hogy azonnal jöjjenek ki, mert a vonat már közeledik – magyarázta lapunknak a férfi, aki nagyon mérges lett, hiszen szerinte a másik kocsi is pontosan láthatta, hogy áll a sor, nem érti, miért mentek be mégis az átjáróba.
Mindenesetre a végső figyelmeztetés után észbe kaptak és hirtelen tolatni kezdtek, letörték a sorompót is. Ezután mégis inkább előrementek és kihúzódtak a sor mellé. A vonat pedig alig fél percen belül érkezett is. Gyula félrerakta a letört sorompót, de legnagyobb megdöbbenésére a szerelvény távozása után a másik autót már sehol sem látta, köszönet nélkül elillantak a helyszínről. Alighanem a sorompótörés miatti felelősségre vonást akarták elkerülni.
– Ha nem szállok ki, tragédia történt volna, hiszen addig nem reagáltak semmire. Lehetett volna bennük annyi, hogy legalább ott maradnak. Nem is miattam, de a károkozás miatt mindenképp – tette hozzá a gépkezelőként dolgozó férfi.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság kérdésünkre közölte: érkezett hozzájuk bejelentés az eseménnyel kapcsolatban, és biztonsági kamera is rögzítette azt. A felvételen látható, hogy egy külföldi rendszámú, fehér kocsi behajt a vasúti átjáróba, majd tolatni kezd és letöri a mögötte lévő félsorompót, ezt követően pedig adatai hátrahagyása nélkül távozik. Az ügyben gondatlanságból elkövetett vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt indult eljárás.