Harmincévesen lett híres
Nem hullott a siker az ötvenegy éves Jon Hamm ölébe. Már érett színészként érte el a világhír, most éppen Tom Cruise fényesíti a csillagát.
Pornófilmforgatáson volt díszletes, és étteremben is dolgozott, mire megérkeztek a szerepek a jó svádájú színész életébe. Az 1971-es születésű Jon Hamm már nem is számított sok jóra. „Ha nem indul meg velem a szekér, mire harminc leszek, akkor nem vagyok jó helyen. Amint ezt kimondtam, megjöttek a szerepek” – nyilatkozta. Legutóbb a Top Gun: Maverick című kasszasikerben csente el Tom Cruise-tól a figyelmet: snájdig admirálist játszik, akitől Cruise/Maverick kiképzőkapitánya függ.
Az amerikai Közép-Nyugaton született, a szülei korán elváltak. Az édesanyjával maradt, akit tízéves korában elveszített, a rák vitte el. A következő tíz évben az apjánál élt. Húszéves volt, amikor őt is elvesztette. Édesanyja hagyatékának köszönhetően magániskolába járhatott. A helyi egyetemen angolból szerzett diplomát, és itt jegyezte el magát a színészettel is. Shakespeare Szentivánéji álom című darabjának diákelőadása emlékezetes marad számára. Később a régi középiskolájában maga is tanított színészetet. Aztán elindult a show világa felé. A nagynénjénél lakott Los Angelesben, színészügynököt a jó barátja, Paul Rudd segítségével szerzett. Mielőtt 2000-ben Clint Eastwood filmjében, az Űrcowboyokban eljátszotta volna az egyik berepülőpilótát, különböző állásokból szerezte meg a betevőre valót. Aztán jöttek sorra a lehetőségek, játszott a Providence, a Szívek szállodája, Az ügyosztály, a Bűbájos boszorkák és a Gyilkos számok című sorozatban, mire 2007-ben megtalálta az álomszerep.
Jól szabott öltöny, füstölgő cigaretta és egy ital a kézben – így szereti a közönsége Don Drapert, a Mad Men – Reklámőrültek című retroszéria főszereplőjét, akit Jon Hamm keltett életre 2015-ig csaknem százszor. Hétszer kellett a szereplőválogatáson megjelennie, mire meggyőzte az alkotókat, és neki adták az 1960-as évek New Yorkjában működő, menő reklámcég minden hájjal megkent munkatársának a szerepét. A színész civilben a nagyivó Draper uszályába került: a forgatások után bevonult a Connecticut állambeli Silver Hill Hospitalba, ahol az alkoholfüggőségétől igyekeztek megszabadítani. „Az a nagy szerencsém, hogy népes családom és sok barátom van, akik a nap huszonnégy órájában támogatnak” – mondta egy interjúban. A legnagyobb köszönet az élettársát, Jennifer Westfeldt színésznőt illette, akivel 2015-ben, csaknem húsz év után mégis kifáradt a kapcsolatuk. Hamm két éve vállalja a viszonyát a jóval fiatalabb kolléganőjével, Anna Osceollal, akivel a Mad Men sorozat egyetlen epizódjában játszottak együtt.
Gyereke még nincs, a kutyáját menhelyről fogadra örökbe. vk