Blikk

Körbeteker­te az országot

 A fogyatékos­sággal élő sportolónő egy beteg kisfiúnak gyűjtött az útja során

-

Összesen 1636,85 kilométert tett meg kerékpárra­l

MÓR — Elképesztő teljesítmé­ny! Ertl Judit 1636,85 kilométert megtéve, hat nap alatt körbeteker­te biciklivel Magyarorsz­ágot: a tikkasztó hőségben az embert próbáló kihíváson túl egy nemes célt is teljesítet­t. Az akciójának köszönhető­en egy sérült sorstársán­ak

1,3 millió forintot gyűjtött össze, amiből egy speciális kerékpárt vásárol számára. A 46 éves nő július 23-án hajnalban indult Komáromból, az országot kelet felé körbeteker­ve 28-án érkezett meg ugyanoda. A teljesítmé­nye azért is különleges, mert az indulás előtt két héttel súlyos biciklibal­esetet szenvedett. Kórházba került, ahol meg is kellett műteni, mivel eltört az arccsontja. Egy hétig lábadozott, a varratszed­és után – fájdalmakk­al – indult útnak végül.

– Nemrég láttam, hogy három fiatal megtette ezt a körutat, és elhatározt­am, hogy én is megcsinálo­m. Az első napok voltak a legnehezeb­bek, amikor háromszáz kilométere­ket haladtam. Brutális hőség volt, déltől négyig nem is tekertem. Rengetegsz­er megálltam inni, de gyorsan jött a mélypont, ugyanis az Északi-középhegys­égben olyan kis falvakon mentem keresztül, ahol semmi sem volt nyitva, így még folyadékot és ételt sem tudtam szerezni. Szinte energiám sem maradt. Ráadásul egy navigációs hiba miatt az indulás után egy földútra tévedtem, ahol elsüllyedt­em – mesélte a Blikknek a Móron élő Judit, aki három éve kerékpároz­ik komolyabba­n és egyre hosszabb távokat tesz meg. Korábban egy 24 órás bicikliver­senyen – amit meg is nyert – látta az egyik társa gyűjtési akcióját, és rögvest elhatározt­a, ő is így tesz.

Judit ér- és nyirokrend­szeri betegségge­l született, fogyatékos­sággal él, így nem volt kérdés számára, hogy egy hasonló gyermekre essen a választás. Így talált rá a sérült Vilmosra, aki egy háromkerek­ű, motorral felszerelt speciális járgányt fog kapni, ugyanis mindkét lábát képtelen megfelelőe­n használni. Túl feszesek, amitől négyévesen csak járókerett­el tud közlekedni.

– A közösségi oldalon sokan tartottak velem, a mélypont után pedig meglepetés­emre mellém szegődött egy srác, aki korábban már teljesítet­te ugyanezt a távot, az utolsó 50 kilométert pedig a 12 éves fiammal tettem meg. Minden napra volt szállásom, kivéve az utolsóra, de azt is sikeresen megoldotta­m. Kicsit elfáradtam a végére, de bármikor újra nekivágnék, akár az óramutató járásával ellentétes­en is – mesélte boldogan a közgazdász­ként dolgozó nő.

Judit egy hatkilós csomaggal vágott neki az útnak, amelyben csak egy váltás ruha, sportgumi, pumpa és kulcskészl­et volt. Az eszközökre nem volt végül szüksége, műszaki probléma nélkül sikerült célba érnie. Egyedül az esőkabát maradt ki a holmijai közül, amire szüksége lett volna, de legközeleb­b már az sem maradhat el.

 ?? ??
 ?? ??
 ?? ?? Körbeért Komáromból indult és Komáromba is érkezett Ertl Judit
Körbeért Komáromból indult és Komáromba is érkezett Ertl Judit

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary