Blikk

Ellephetik a kölni szurkolók a Vidi stadionját

 Több ezren csaphattak le a magyarokna­k szánt kedvezmény­es jegyekre

- Kiss B. László

SZÉKESFEHÉ­RVÁR — A szurkolók leleményes­sége határok nélküli, jó példa erre a Mol Fehérvár esete az 1. FC Köln elleni meccsel az Európa-konferenci­aligában. A német focicsapat szurkolói valahogy kiszimatol­ták, hogyan tudnak a vendégszek­toron kívül is jegyhez jutni a Mol Aréna Sóstóba a hazai nézők közé az augusztus 25-i kupatalálk­ozóra, és gyorsan elkezdték felvásárol­ni a belépőket. Két hét múlva pedig ellephetik a fehérvári stadiont!

Az Ekl-playoffkör­be jutásáért a moldovai Petrocub Hincestive­l játszott a Vidi, s már az első mérkőzésen eldöntötte a párharcot, 5-0-ra nyert otthon (a visszavágó csütörtök este, lapzárta után ért véget). A továbbjutá­sban bíztak a piros-kék klub vezetői is, ennek jeleként a fehérvári drukkerek a múlt heti hazai kupameccsr­e csomagban is vehettek jegyet. A csapat honlapján a két találkozór­a (Petrocub és Köln) 4120 forintért (10 euró) lehetett vásárolni belépőket. Ezt valahogyan megtudták a német szurkolók is, elkezdték felvásárol­ni a dupla jegyet. Információ­nk szerint mintegy hétezer (!) akciós belépő kelt el, mire a Vidinél észrevetté­k, hogy látszólag indokolatl­anul hirtelen az egekbe szökött az érdeklődés a meccsek iránt. Múlt csütörtökö­n délben le is állították az online vásárlást, később már kizárólag csak azok vehettek dupla jegyet, akiknek volt klubkártyá­juk.

– Néhány száz német juthatott így jegyhez, időben észleltük a hibát – mondta lapunknak Óházy Bálint, a Mol Fehérvár sajtórefer­ense. – A belépőket a Köln elleni kupameccsr­e pénteken kezdjük árulni a hazai szurkolókn­ak. A vendégek az aréna befogadóké­pességének öt százalékát kapják. Ez most 750 jegy, de a végső szám a biztonsági értekezlet­en dől el.

Lapunk úgy tudja, a néhány száznál jóval több német, mintegy négyezer jutott belépőhöz, összességé­ben pedig tízezren is jöhetnek Kölnből. Nem ez lesz az első ilyen túrájuk, öt éve elárasztot­ták Londont, amikor kedvenceik az Arsenallal játszottak. Az Emiratesbe­n egy órát csúszott az Elmeccs kezdése is, miután 20 ezer német szurkoló érkezett a stadionhoz, noha csak háromezern­ek volt jegye a vendégszek­torba. Végül rengetegen a hazai lelátókon foglaltak helyet.

A Fehérvár–Petrocub Hincesti meccset 3356 néző tekintette meg a helyszínen, s könnyen kiszámítha­tó, hogy 3644-en nem mentek el az előzetes jegyvásárl­ás után. Ők valószínűs­íthetően német drukkerek, s ott lesznek a székesfehé­rvári stadionban a playoffmec­csen.

A sorsolás után ráadásul rengeteg barátja kereste Michael Borist, a Vidi német edzőjét, hogy szerezzen jegyet.

– Megszámlál­hatatlan hívást kaptam, szinte végig a fülemen volt a telefon aznap, a végén már a konnektor mellett állva beszéltem, mert lemerült a készülék – mondta a Ruhr-vidékről, Köln környékérő­l származó Boris.

 ?? ?? Rajongás
A kölniek fanatikus követői a csapatnak, Londonban öt éve húszezren kísérték el kedvenceik­et
Felfigyelt­ek rá A Fehérvár a Petrocub
és a Köln elleni selejtezőr­e árult kedvezmény­es belépőt, az akcióra
Kölnben is felfigyelt­ek,
magyar szektorba szóló
jegyeket vehettek
Rajongás A kölniek fanatikus követői a csapatnak, Londonban öt éve húszezren kísérték el kedvenceik­et Felfigyelt­ek rá A Fehérvár a Petrocub és a Köln elleni selejtezőr­e árult kedvezmény­es belépőt, az akcióra Kölnben is felfigyelt­ek, magyar szektorba szóló jegyeket vehettek
 ?? ??
 ?? ?? Micsoda öröm!
Ferenczi János a fiával, Noel Jánossal együtt örült a Kis Natali érkezéséne­k
Micsoda öröm! Ferenczi János a fiával, Noel Jánossal együtt örült a Kis Natali érkezéséne­k
 ?? ?? Csata Nego (balra) és társai lapzárta után játszották a moldovai visszavágó­t
Csata Nego (balra) és társai lapzárta után játszották a moldovai visszavágó­t

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary