Szédült a színpadon Molnár Elefánt
► Nagy Feró, Hobo vagy Bródy János is énekelte a legendás banda slágereit
ŐRISZENTPÉTER — Éneklő, tomboló közönség, amely olykor elhallgatott s a könnyeit törölte. Különleges hangulatú fesztivált rendeztek a hét végén Őriszentpéteren. Három nap az Omegáról szólt, a tragikus sorsú legendás zenekarról. Újra megszólaltak a nagy rockslágerek, de már nem Kóbor János, hanem Nagy Feró, Hobo és Bródy János szólaltatta meg őket. Színpadra állt a súlyos betegséggel küzdő Molnár György, azaz Elefánt is. Fiatalok és idősek, néhány ezer ember talán most búcsúztatta el igazán minden idők legnépszerűbb magyar bandáját.
Emléket állítani, ugyanakkor tovább vinni a legendát. Már-már lehetetlen vállalkozás az Omegával kapcsolatban. De Trunkos András, a zenekar menedzsere kitalált valamit, amely egyszerre szólt a felejthetetlen múltról és mégis üzent a jövőnek is. Felkavaró élmény volt látni, ahogy színpadra lép Molnár Gyuri és Debreczeni Ferenc, de nem követi őket sem Kóbor János, sem Benkő László, sem Mihály Tamás. Ám akik a helyükbe léptek, beleadtak apait-anyait.
– Többször mondtam, ős-omegás vagyok, életem fontos része ez a banda. Nem hittem volna, hogy egyszer nekem kell elénekelnem a Petróleum lámpát. Nos, ez most megadatott, s bevallom, izgultam – magyarázta Nagy Feró, aki hat Omega-slágert nyomott le. – Közben az járt a fejemben, hogy Meckynek ezt látnia kell onnan fentről. Ugyanakkor ijesztő is volt a pillanat, mert az jutott eszembe a sok eltemetett barát és zenésztárs után, hogy talán majd én leszek a következő...
A hangulat fergeteges volt pénteken és szombaton is, állandó volt az érzelmi hullámvasút. Testamentum néven olyan felállást láthatott a publikum, amelyben Debreczeni Ciki dobolt, Lengyel Zoltán Benkő László eredeti orgonáját szólaltatta meg, és Molnár Gyuri szólógitározott.
– Most álltam először színpadon úgy, hogy nem láthattam magam mellett Benkő Laci mosolyát, Mihály Tomi olykor nagyon is szigorú tekintetét és Mecky elementáris erejét. Bevallom, nekem még korai volt mindez, mert beteg vagyok és harcolok a betegség ellen – sóhajtott Molnár Elefánt. – Elárulom, hogy szinte végig szédültem a színpadon, ahogy játszottam. De úgy voltam vele: nem tehetem meg, hogy feladom, hogy abbahagyom. Omega már nincs, mi most a barátaink emléke miatt zenéltünk. Talán méltó volt mindez hozzájuk, a múltunkhoz.
Talán segítette a gyógyulását az a hihetetlen szeretetlavina, amely felé is zúdult. Hagyományteremtő program volt ez, olyan különleges pillanatokkal, mint hogy Kóbor Mecky is énekelt, kivetítőn. S a rajongók küszködtek a könnyeikkel, amikor azt dalolta: „Most búcsúzom…” Drámai pillanatokat jelentett, amikor a színpadra lépett négy pap, majd imát mondott és a három elhunyt omegás tiszteletére három galambot engedtek el a mennyország felé.
– Több ezer embernek szereztünk különleges pillanatokat, méltó volt ez a rendezvény a hatvanesztendős Omegához. Köszönjük Ferónak, Hobónak, Tolcsvaynak, Ivánnak, Bródynak, hogy itt voltak és játszottak. Jövőre is szeretnénk Omega-bulit rendezni, de az már csak egynapos rendezvény lesz. Ha Omega nevű zenekar már nincs is, de a zenéjük tovább él, s az örökkévalóságnak szól – mondta a banda menedzsere, Trunkos András, aki hiszi, Kóbor, Benkő és Mihály a felhők fölött mosolyogva nézte őket.