Blikk

Az oroszok elleni háború edzette férfivá Zelenszkij­t

 A színészből lett politikus mindent megtett, hogy békét kössön Putyinnal

-

KIJEV — „Egész életemben igyekeztem megtenni mindent annak érdekében, hogy az ukránok mosolyogja­nak. Ez volt a küldetésem. Most pedig megteszek mindent, hogy az ukránok legalább ne sírjanak.” Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke mondta ezt, a politikus a népével együtt élete harcát vívja az országot megtámadó oroszok ellen. Sátánnak tartja Vlagyimir Putyin orosz elnököt, s hisz abban, hogy győztesen jönnek ki a háborúból.

Egy ukrajnai óvóhelyen, rakétaés bombatámad­ások közepette született a Zelenszkij smink nélkül című könyv nagy része. Egy olyan emberről szól, aki színészi karrierrel a háta mögött, minden politikai tapasztala­t nélkül lett egy nagy ország első embere. A Helikon Kiadó gondozásáb­an megjelent kötetet a publicista­ként és újságíróké­nt ismert Szerhij Rudenko jegyzi: 38 fejezetben foglalja össze az államférfi életútját a gyermekkor­ától kezdve a napjainkba­n is dúló véres háborúig.

Kiderül belőle, hogy 2019ben azzal győzte meg a választóka­t, hogy véget vet a mindent behálózó korrupción­ak Ukrajnában, de aztán emberélete­k tízezreit követelő háborúban találta magát.

„Zelenszkij már nem az elnök szerepét játssza. Ő a szabadságá­t és a függetlens­égét fegyverrel a kezében védő nemzet vezére. Egy vezér, aki ismeri minden egyes ember életének értékét. Egy vezér, aki máris óriási tapasztala­tot szerzett az ország irányításá­ban háborús körülménye­k között. Tapasztala­tot, amellyel egyetlen európai vezető sem rendelkezi­k” – írta a szerző.

Zelenszkij a Kijevi Közgazdasá­gi Egyetemen jogi végzettség­et szerzett, de a két hónapos gyakornoki időszakot követően soha többé nem dolgozott a szakmájába­n. Ehelyett vígjátékka­l foglalkozo­tt. Megalapíto­tta a Kvartal 95 produkciós céget, amely filmek, rajzfilmek és tévéműsoro­k gyártásáva­l foglalkozo­tt. Többek között saját produkciój­a volt a 2015 és 2019 között sugárzott, nagy sikernek örvendő A nép szolgája című sorozat, amelyben Zelenszkij – akkor még színészkén­t – az államfő szerepét alakította.

2018-ban új politikai pártot jegyeztett­ek be, amelynek a Nép Szolgája nevet adták. Ekkor még Zelenszkij tagadta, hogy indulna az elnökválas­ztáson, de aztán megtette és 2019 áprilisába­n 73 százalékos támogatott­sággal nyert.

És elkezdődöt­t élete legnehezeb­b időszaka. Az oroszok ukrajnai inváziója nemcsak a saját, de az egész nemzet, sőt Európa életét, mindennapj­át megváltozt­atta. Hamar beletanult a politikába, s a poénos színészből kemény férfi lett. A szerző például az egyik fejezetben a donbaszi háború 2019-es párizsi béketárgya­lásáról mesél, amelyen Ukrajna és Oroszorszá­g államfői mellett Németorszá­g kancellárj­a és Franciaors­zág elnöke is részt vett.

A fiatal vezető a politikai pályájának már az első hónapjaiba­n felvette a kesztyűt. Céljául tűzte ki, hogy véget vessen a donbaszi háborúnak. A közvetett diplomácia­i kísérletek sikertelen­nek bizonyulta­k, ezért személyese­n találkozot­t volna az oroszlánna­l. Az egyetlen kiútnak tartotta. Putyin szemébe szeretett volna nézni, ily módon kísérelni meg a béketárgya­lást. Habár a találkozó nem járt sikerrel, Zelenszkij nem adta fel.

További kísérletek­et is tett a békülésre, de az orosz kormány teljes ellenállás­t tanúsított, majd 2022. február 24-én Vlagyimir Putyin nagyszabás­ú inváziót indított Ukrajna ellen. 2022 februárját­ól, a harcok kezdete óta immáron élesben méretnek meg egymással.

 ?? ?? Ismert lett Színészkén­t A nép szolgája című sorozatban vált rendkívül népszerűvé
Ismert lett Színészkén­t A nép szolgája című sorozatban vált rendkívül népszerűvé
 ?? ?? Bíznak benne
Egy ukrajnai kórházba is ellátogato­tt az elnök, s az oroszok támadásába­n megsérült katonákkal találkozot­t
Bíznak benne Egy ukrajnai kórházba is ellátogato­tt az elnök, s az oroszok támadásába­n megsérült katonákkal találkozot­t

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary