Blikk

Egy év után hazatért Bogyó

►A rendőrség folyosóján látta meg gazdáját Bogyó, örömmel rohant Jolihoz

- Lo. B.

SZIKSZÓ — Sokan már biztosan nem hittek volna benne, de Joli sosem adta fel a reményt, hogy egy szép napon újra láthatja rejtélyes körülménye­k között kámforrá váló kutyusát. Csodák csodájára a 67 éves asszonynak igaza lett: a Bogyó nevű bichon bolognese fajtájú négylábúja szinte napra pontosan egy évvel az eltűnése után, a szikszói otthonától csaknem 150 kilométerr­e, Komoró községből került elő. A gazdi szörnyű sejtése beigazolód­ott, a négylábút gátlástala­nul ellopták az utcáról.

– Éppen búcsú volt nálunk tavaly a faluban azon a hétvégén, amikor nyoma veszett. Sok idegen ember lepte el az utcákat, és Bogyó is ekkor tűnt el. Csak az udvarról ment ki, de mindenki ismerte a faluban, máskor is elcsatango­lt, de mindig visszatért. Tíz perc után mentünk keresni, de sehol sem látta senki. Már az elejétől biztosra vettem, hogy ellopták. Sajnos egy másik kutyánk is így tűnt el öt éve, ő viszont azóta sem lett meg. Akkoriban rengeteg állatot elloptak a környéken – mesélte a Blikknek Tassi Istvánné Joli.

A most négyéves kutya hat hónapos korától fogva velük élt, és rengeteget túráztak együtt. A húsz kilométere­s távok meg sem kottyantak neki. Barátságos volt, mindenkihe­z odament. A kutya nyakörvébe­n volt egy tok, amiben benne volt a címük és a telefonszá­muk, a csipjében pedig feltüntett­ék, hogy az állatot ellopták. Ennek köszönhető­en lett meg végül.

– Idén májusban hívott egy kisvárdai állatorvos, hogy bevitték hozzá Bogyót. Azonnal indultam volna érte, de a rendőrség is kellett hozzá. Az új gazdái mit sem tudhattak arról, hogy egy lopott állatot vásároltak meg korábban és szerencsér­e szépen a gondját viselték – magyarázta lapunknak a nő.

Végül a zsaruk segítségév­el kerülhetet­t vissza 14 hónap után az eltulajdon­ított Bogyó gazdájához. A közleményü­kből kiderül: egy 44 éves aszalói férfit hallgattak ki július 16-án gyanúsítot­tként az ügyben, aki tavaly májusban talált rá az állatra, de ahelyett, hogy visszaadta volna gazdáinak, inkább befogta és elajándéko­zta a lányának. Az elsajátíto­tt állatot a szabolcsi faluban az új tulajdonos­ok több mint egy évig tartották.

– Meg akarták tartani az új gazdái, de egy év után hazatért hozzánk Bogyó. Amikor a rendőrség folyosóján szóltam neki, azonnal odarohant hozzám. Azóta is jó kedélyű, ott folytatta a kis életét nálunk, ahol előtte abbahagyta, a férjemet is imádja, akinek az ölében mindig megnyugszi­k – tette hozzá boldogan az aszszony.

 ?? ?? Újra együtt
A boldog pillanat, amikor Joli újra magához ölelhette kedves
kutyusát, Bogyót
Újra együtt A boldog pillanat, amikor Joli újra magához ölelhette kedves kutyusát, Bogyót
 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary