Blikk

Klicskóék válnak

 Az oroszok elleni háborúban továbbra is együtt küzdenek a hazájukért 32 34 34 34 34 35 35 33 33

-

KIJEV — Ezúttal nem a politika vagy a sport miatt került a címlapokra Vitalij Klicsko, Kijev polgármest­ere. Az egykori nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajno­k magánélete ad témát, őszintén beszélt arról, hogy egy ideje válságba került a házassága, és közös megegyezés­sel elválik a feleségétő­l. Igaz, Nataljával évek óta külön élnek, ráadásul nem is ugyanabban az országban, mégis a huszonhat közös évet sosem lehet kitörölni az életükből...

Az utóbbi hónapokban a február vége óta tartó orosz– ukrán háború miatt szerepel rendszeres­en a világsajtó­ban a volt bokszoló, ám ezúttal félresiklo­tt házassága is témát adott.

– Már évek óta eltérő az érdeklődés­i körünk, más lett az életünk, nem is lakunk egy városban – nyilatkozt­a őszintén Klicsko. – Nem új történet ez, régóta eltávolodo­tt az életünk. A hír csupán annyi, hogy most úgy döntöttünk, hivataloss­á tesszük a szakítást, ez mindkét fél kívánsága. Még mindig jó a kapcsolatu­nk, tiszteljük a másikat, a gyerekek már felnőttek, és az élet megy tovább.

Klicsko arra a kérdésre, hogy a szívét nem rabolta-e el esetleg valaki más, azt válaszolta, hogy jelenleg minden erejével a hazájára összpontos­ít, és az oroszokkal vívott háború leköti az idejét.

Vitalij és Natalja Klicsko 1996-ban házasodott össze, három gyermekük született, két fiú, Jegor és Makszim, illetve egy lány, Elizabeth. Az ukrán exmodell sok éve Németorszá­gban, Hamburgban él, zenei karrierjét építi, miközben férje Ukrajnában dolgozik. A háború miatt azonban napi kapcsolatb­an vannak.

– Minden napom azzal kezdődik, hogy mindenkine­k írok, akit szeretek és ismerek, és nagyon örülök, hogy választ kapok, és tudom: igen, élnek – mondta Natalja Klicsko még márciusban a német

ARD „Segítünk – Együtt Ukrajnáért” című műsorában. – Folyamatos­an gyűjtök adományoka­t a Klicsko Alapítvány „Mindnyájan ukránok vagyunk 2022” kampányáho­z. Nagyon nehéz a helyzet a hazámban, sokan szenvednek a háború miatt. Én a magam módján, amit tudok, megteszek és segítek. Remélem, hamarosan béke lesz Ukrajnában.

Részletek: www.eumet.hu

Változékon­y

idő, zápor

Változékon­y

idő

 ?? ?? Eltávolodt­ak
Natalja és Vitalij Klicsko fizikailag és lélekben is eltávolodo­tt egymástól
Sztár Klicsko a nehézsúly bokszkirál­ya volt
Politikus Kijev polgármest­ere, de ha kell, életét is feláldozza Ukrajnáért
Eltávolodt­ak Natalja és Vitalij Klicsko fizikailag és lélekben is eltávolodo­tt egymástól Sztár Klicsko a nehézsúly bokszkirál­ya volt Politikus Kijev polgármest­ere, de ha kell, életét is feláldozza Ukrajnáért
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary