Megmérgezte az alkohol a magyar futballt

 A békéscsabai legenda szerint volt, aki piált a válogatott edzőtáborában is

BÉKÉSCSABA — Legendaként tekintenek rá. Közel négyszáz futballmérkőzésen viselte a helyi Előre lila-fehér mezét, s edzőként is szolgálta kedvenc klubját, a Békéscsabát. A 68 esztendős, 11-szeres válogatott Pásztor József sikeres karriert futott be, de közben azt is látta, mi okozott rengeteg bajt a sportágban: az alkohol.

Ritkán nyilatkozik. Úgy van vele, afféle háttéremberként teszi a dolgát, ha a helyzet úgy hozza, a kispadra is leül, de hetven felé lépkedve többet ér a nyugalom. Ám az elmúlt napok, hetek történései, korábbi válogatott játékosok tragédiái felkavarták őt is. A technikás, kiváló irányító ott volt az Újpest-legenda, Törőcsik András temetésén néhány napja.

– Álltunk ott a Megyeri úti temetőben, a régi játszótársakkal, egykori ellenfelekkel, s talán valamennyien ugyanazt gondoltuk, ennek nem így kellett volna történnie. Tudom, Törő pályafutása, sőt egész élete másként alakul, ha nem ide, a Kárpát-medencébe születik. A hetvenes években a magyar futball az olykor nagyon is tiszteletet parancsoló eredményei ellenére messze volt már a világ élvonalától. Nem játékban, nem tehetségben, hanem hozzáállásban, körülményekben és profizmusban. Szomorú kimondani, de az alkohol szó szerint megmérgezte a magyar labdarúgást – magyarázta a tréner.

Pásztor sok-sok felejthetetlen pillanaton van túl, amit Békéscsaba- vagy válogatottmezben átélhetett. Telt házas meccsek a Viharsarokban, több tízezer néző az Üllői úton, olykor Újpesten, Kispesten vagy Angyalföldön, s persze a vidéki stadionokban. Még futballnemzet voltunk, és ebben neki is fontos szerepe volt. Élmény volt nézni a játékát.

– Imádtam futballozni, mindent ennek a gyönyörű sportágnak köszönhetek – folytatta. – De mindig nyitott szemmel mászkáltam, így látnom kellett labdarúgásunk hanyatlását, és az azt körülvevő közeget. Ha már szegény Kesét hoztam szóba: tisztelettudó, jó gyerek volt, aki tizenkilenc éves koráig kólát ivott. Aztán bekerült egy olyan közegbe, nem megbántva senkit, ahol szinte elvárás volt a fröccs meg a sör. Tudom, mert mesélték a játékosok. De ez nemcsak újpesti jelenség volt, a legtöbb klubnál felhörpintettek jó néhány pohárral a fiúk, olykor edzés helyett is. A válogatott sem volt szent, a tatai edzőtáborból kisétálhattunk a városba szabadidőben, és akadt nem is egy, aki tizenöt fröccsel oltotta a szomját.

Nem volt senki és semmi, aki megálljt parancsolt volna a folyamatnak, s világgá kiabálja: hahó, fiúk, a piával már nem megy úgy a játék, mert nem mehet!