Belebuktak a vezető meteorológusok a lefújt tűzijátékba
▶ A tűzijáték elmaradt, de a vihar is, a szakértők szerint előfordul ilyesmi
BUDAPEST — Össztűz zúdult a közösségi oldalakon az Országos Meteorológiai Szolgálatra (OMSZ) a feleslegesen elhalasztott tűzijáték miatt. A meteorológusok nagy és veszélyes vihart ígértek augusztus 20-án 21 órára, végül csöndesen telt el az este. Nem csoda, hogy a szükségesnél is óvatosabbak, hiszen 2006. augusztus 20-án öt ember meghalt, amikor a tűzijátékot egy szupercella szakította félbe, és végül egy meteorológust vontak felelősségre.
Most is így történt: tegnap Palkovics László technológiai és ipari miniszter azonnali hatállyal felmentette az elnököt és a szakmai elnökhelyettest, Radics Kornéliát és Horváth Gyulát.
A kormány a baljóslatú előrejelzés hallatán a tűzijátékot áttette a következő szombatra – hogy ez milyen pluszköltségekkel jár, azt senki nem tudta megmondani. A Magyar Turisztikai Ügynökség korábbi tájékoztatása szerint a rakéták ára bruttó 1 650 000 000 forint.
A fél ország azóta tanakodik, hogyan lehetett így benézni az időjárást. A szakmabeliek többsége szerint könynyen. Az időjárás ugyanis nem olyan egzakt tudomány, mint más területek, a meteorológusok a fejlett technika ellenére még mindig ki vannak téve az időjárás szeszélyeinek.
„Ez a bizonytalansági faktor sajnos benne van a szakmánkban, ezt igyekeztünk kommunikálni is. Elnézést kérünk a kellemetlenségekért!” – mentegetőzött közleményben az OMSZ.
Németh Lajos nyugdíjas meteorológus védelmébe vette kollégáit.
– Minden bizonnyal volt olyan modellszámítás, ami a budapesti vihart jelezte előre. De a légkör útjai kifürkészhetetlenek, és most a légkör győzött – fogalmazott az időjós. Mint mondta, nem ismerjük eléggé a légkör pillanatnyi állapotát ahhoz, hogy teljesen biztos előrejelzést lehessen készíteni.
– A kilencvenes években egyszer azt ígértem a tévében, hogy számottevő havazás nem várható. Másnap akkora hó borította be az országot, hogy többen nem találták meg a kocsijukat.
Nyilvánosan elnézést kértem. Nekem kellett elvinnem a balhét, pedig a prognózis készítése csapatmunka – idézte fel Németh Lajos pályája egyik legnagyobb bakiját.
Átlagosan 10 fős csapat dolgozik egyszerre az Országos Meteorológiai Szolgálat nagytermében az előrejelzésen.
– Mindenkinek megvan a saját feladata, az értekezleteken pedig megbeszéljük, egyeztetjük az eredményeket. A munkánk során műholdas adatokat és radarképeket, valamint bonyolult szoftvereket, időjárási modelleket használunk. Ám ezek a modellek az Alpoktól keletre fekvő középeurópai térség adottságai között nem mindig megfelelően írják le a légkör viselkedését – magyarázta munkájuk lényegét Mesterházy András, az OMSZ munkatársa.
Bizonytalansági tényezők ide vagy oda, Gémesi György, Gödöllő polgármestere szombat reggel már tudta, hogy náluk este nem lesz vihar,
ezért nem is fújták le az ünnepi rendezvényeket. Nem az Országos Meteorológiai Szolgálattól, hanem egy konkurens magáncégtől, az Eumettől rendelték az előrejelzést.
– Már reggel nyolckor előrejelzést kaptunk Pártai Luciától. Többször pontosítottunk, így tudtuk, hogy este nem lesz olyan idő, amiért halasztani kellett volna a programokat – közölte Péterfi Csaba, az önkormányzat szóvivője.