Kollányi Zsuzsinak nincs visszaút Majkához
► Az énekesnő hét éven keresztül volt a zenekar tagja, mielőtt tavaly távozott
BUDAPEST — Hiába vár Majka hívására Kollányi Zsuzsi. Hatalmas sikereket értek el, szép éveket töltöttek együtt, feljutottak a csúcsra, még sincs visszaút az énekesnő számára a bandába.
Mint azt a Blikk megírta, Kollányi Zsuzsi szívesen viszszamenne Majkához, a rapper viszont egyelőre elégedett Nikával, így nem tervez változást.
Az énekesnő hét éven át volt tagja az akkor még Majka és Curtis néven futó produkciónak, amivel országos hírnevet szerzett, és több televíziós műsorban is lehetőséget kapott. 2018-ban aztán várandós lett ikreivel, szülési szabadsága alatt pedig egy kivetítővel helyettesítették őt a színpadon. Mire Zsuzsi vissza tudott volna térni, beütött a koronavírus-járvány, majd ismét terhes lett, emiatt újra kiesett egy időre a munkából. Majka akkor Nikát kérte fel, aki végül nemcsak ideiglenesen lett a produkció énekesnője, hanem a mai napig tagja a formációnak.
Kollányi egy évvel ezelőtt távozott Majka csapatából. Az énekesnő szerint ő ugyanúgy meggyászolta az elválást, de ma már nincs benne emiatt tüske, sőt, szívesen csatlakozna újra a csapathoz, ha felkeresnék.
– Gyakran szokták kérdezni, mit mondanék, ha ismét felvetődne ez a lehetőség. Biztos, hogy sokat gondolkodnék rajta, mérlegelnék, de szerintem azt mondanám, próbáljuk ki. Most úgy érzem, viszszamennék Majkához, ha hívna. Szerettem azt az időszakot, amit együtt vittünk végig, és örömmel tölt el, hogy ehhez én is hozzájárulhattam. Már nincsenek bennem tüskék, csak a jóra és a szépre emlékszem. Bár nem tartom a kapcsolatot szinte senkivel abból a társaságból, azért én is látom, hogy mennyire sikeresek, és őszintén mondom, hogy örülök neki – fogalmazott nemrég lapunknak az énekesnő, akinek szavaira most Majka is reagált.
– Nagyon köszönöm Zsuzsinak az együtt töltött éveket és a munkáját, amivel segítette a produkciót, de jelenleg nem tervezünk változást a zenekar összetételében. A csapat és a közönség is meg van elégedve Nikával, sőt, az elvárásainkon felül teljesít – mondta a Blikknek a rapper.