Így jelez a túl sok koleszterin
Életmódváltással, végső esetben gyógyszerrel orvosolható
A magas koleszterinszint egyetlen kivétellel nem jár látható tünetekkel. Ez a kivétel pedig a szemhéj bőrén látható koleszterinlerakódás. Ezek a sárgás, a felszínből kitüremkedő sárga foltok a xantelazmák, amelyekről ismert, hogy nagy mennyiségű koleszterint tartalmaznak. Ugyanakkor nem minden magas koleszterinszinttel rendelkező személynél fejlődnek ki ezek a látható foltok. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa a kezelés kiemelt jelentőségéről beszélt az Egészségkalauz.hu weboldalon.
Mielőtt mindenért a túl sok zsíros táplálékot okolnánk, fontos tisztában lenni azzal, hogy koleszterin két úton kerülhet a szervezetünkbe. Egyrészt állati eredetű ételekkel vihetjük be őket (vagyis például a vegánok egyáltalán nem visznek be koleszterint), másrészt a májunk is termel ilyen anyagot. Tehát létezik örökletesen magas koleszterinszint is, amit leginkább életmóddal lehet kordában tartani.
Hogyan működik?
A megtermelt koleszterin egy részét a szervezet átalakítja epesavakká, és a koleszterin egy része a széklettel tá- vozik, egy másik része viszont az eperendszeren, bélrendszeren keresztül visszaszívódik. Ez egy bizonyos mennyiségig hasznos, hiszen a koleszterin a sejtek alkotóeleme, azonban ha magas a vérben a koleszterinszint, az a szív- és érrendszeri betegségek szempontjából káros, mert a felesleg lerakódik az erekben.
LDL- és a HDLkoleszterin
Ha a vérzsírokat ultracentrifugálással szétválasztjuk, két csoportot kapunk: az alacsony sűrűségűt (LDL) és a magas sűrűségűt (HDL). Ezek koleszterinnel képzett vegyületei keringenek a vérünkben. Ha azonban a szintjük bármilyen ok miatt kórosan megemelkedik, jelentősen megnő a szívinfarktus, a sztrók (szélütés) és a végtagi érszűkület kockázata. Az úgynevezett káros koleszterin (LDL) szintje és a szív-érrendszeri betegségek különösen szorosan összefüggnek egymással. Ha a vérben túl sok LDL-koleszterin halmozódik fel, és a szervezet nem képes lebontani, az az artériák falában rakódik le. A tartósan magas vérzsírszint miatt az érfalakon ásványi anyagokból, zsírból álló lerakódások (plakkok) alakulnak ki, amelyek csökkentik az erek rugalmasságát, szűkítik az átmérőt. Mindezek miatt az erek egyre kevésbé képesek a megfelelő vérmennyiséget átengedni, ami miatt a környező sejtek kevesebb oxigént kapnak, és a szervek működése alapvetően károsodhat. Végzetes esetben az ér el is záródhat, ami szövetelhaláshoz vezet.
Csökkentsük!
A vérzsírszintet csökkentő gyógyszereket kitartóan, évekig kell szedni ahhoz, hogy a plakkok visszafejlődését el tudjuk érni. Ez a fajta gyógyszerszedési „megbízhatóság” azért is fontos, hogy a szakember ellenőrizhesse az alkalmazott kezelések hatékonyságát, szükség esetén változtathasson azon.
A rendszeres testmozgás erősíti a szívizomzatot, segíti a fogyást, csökkenti a vérnyomást és a koleszterinszintet. A kiegyensúlyozott, alacsony zsírtartalmú ételekre épített táplálkozás elengedhetetlen. Az optimális testsúly elérése és megtartása is nagyon fontos, hiszen már 3 kg súlycsökkenés mérhető koleszterinszintcsökkenéssel jár. A helyes fogyás érdekében
érdemes az életmódorvoslás segítségét igénybe venni.
A dohányzás elhagyása is segíthet, hiszen ez önmagában is érszűkítő hatású, tehát a magas koleszterinszinttel együtt fokozott veszélyt jelent.