Blikk

Lotfi Begi felhagyott apiálással

▶ Végre nem akadályozz­a a másnapossá­g, hogy együtt játsz- szon a gyerekeive­l

-

BÜKFÜRDŐ — Úgy érezte, változtatn­ia kellett! A neg y venéves lemezlova s, L ot f i Beg i nem tagadja, évek teltek el úgy, hogy mielőtt színpadra lépett, bizony lecsúszott neki egy-két feles, sör, és a fellépései után is gyakran maradt bulizni, amivel együtt járt a további italozás. Ez azonban már a múlt, a Rádió 1 DJ-je ugyanis változtato­tt, négy hónapja egy kortyot sem iszik.

– Évek óta küzdök a súlyommal. Már számtalan diétát és fog yókúrát k ipróbá ltam, de eg y ik kel sem t udtam tar tós eredményt elérni. Egyre jobban zavart, amit látok a tükörben vagy a fellépések­en készült videókon, fotókon. Nem éreztem jól magam a bőrömben, szégyellte­m azt, ahogy kinézek, ezért drasztikus változásra volt szükségem – kezdte a Blikknek Lotfi Begi.

A perzsa származású lemezlovas rájött, ahhoz, hogy tartósan ledobja magáról a pluszkilók­at, muszáj elhagynia az alkoholt.

– Rengeteg kalóriát tartalmaz. Hiába csináltam azt, hogy alig eszem, ittam mellé, ami miatt nem volt olyan hatásos a diétám. Április óta azonban egyáltalán nem fogyasztok alkoholt és munka után bulizni sem maradok. A változásna­k pedig hamar látványos eredményei lettek, már 17 kilótól sikerült megszabadu­lnom – újságolta büszkén Begi. – Persze ehhez hozzájárul­t a megfelelő étkezés és a rendszeres edzések is.

A háromgyerm­ekes családapa a fogyás mellett egyéb pozitív hatásait is érzi a „józan” életnek.

– Sokszor előfordult, hogy a másnapossá­g miatt fáradt, levert voltam, és nem tudtam a gyerekekke­l játszani vagy elmenni velük valamilyen programra – ismerte el a DJ. – Most viszont kipihenten, jókedvűen, energikusa­n ébredek, és aktívan töltöm az időt a családomma­l.

Beginek eleinte nem volt könynyű a munkában is kihagyni a „bemelegítő italokat”, de ma már egyáltalán nem érez kísértést.

– Az első néhány buli nem volt könnyű, de aztán éreztem, hogy az életmódomn­ak köszönhető­en a pult mögött is jobban tudok teljesíten­i – vallotta be. – A sok pozitív változás pedig ösztönzött, hogy tartsak ki. Mostanra pedig már egyáltalán nem hiányzik.

 ?? ?? K. N.
Váltás Lotfi Begi energikusa­bb, aktívabb, amióta lefogyott
K. N. Váltás Lotfi Begi energikusa­bb, aktívabb, amióta lefogyott
 ?? ?? Program Fellépések előtt és után szinte „kötelező elem” volt az ivás
Program Fellépések előtt és után szinte „kötelező elem” volt az ivás

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary