Blikk

Altatás elől hozták ki Lizit az állatvédők

▶ Az alapos vizsgálat kiderített­e, hogy emlődagana­ta van, ami gyógyíthat­ó

-

TATA — Az állat védők szó szerint a halál torkából mentették ki Lizit, azt a 12 éves kis tacskót, akit annak ellenére ítélt altatásra a gazdája, hogy a kiskutyána­k van esélye a gyógyulásr­a. A nyugdíjas hölgy az állatvédők­nek azt mondta: nem tudta volna fizetni a kutya orvosi költségeit, emiatt választott­a az eutanáziát.

A túlélési esélyek sokszor nem túl nagyok a leromlott állapotú ebek esetében, így az orvosok sem erőltetik a további vizsgálato­kat, műtéteket. Lizinek azonban még van esélye egy boldog öregkorra, hála megmentőin­ek.

– Hét fő délutá n voltunk bent a rendelőben az egyik kollégámma­l. A saját kutyáinkna­k mentünk gyógyszeré­rt. Ekkor vettem észre egy autót, ami a tűző napon állt, benne egy kutyával. Szóltam a mellette álldogáló idős hölgynek, hogy ne hagyja ott az állatot. Azt válaszolta, úgyis eutanáziár­a hozta a kutyát – kezdte lapunknak Nagy Éva, a Tatai Állatvédők munkatársa.

Éva segített bevinni Lizit a rendelőbe, közben pedig arról faggatta a gazdát, hogy a kutyust miért kell elaltatni.

– Azt mondta, egész éjjel sírt, már a szomszéd is átjött, hogy csináljon vele valamit. Kérdeztem, hogy miért nem nézeti meg, mi a baja, miért nem ad neki esélyt? Egy tacskóról van szó, még lehet pár szép, boldog éve.

A ny ugdíjamból nincsen pénzem meggyógyít­ani – válaszolta az idős asszony.

– Úg y sejtet t ü k , miut á n megtapogat­tuk a kutyát, hogy emlődagana­ta van. Éreztem, hogy menthető lenne. Sírva kiviharzot­tam a rendelőből. Nemsokára utánam jött a társam, Zoli. Csak némán ültünk az autóban egymás mellett. Elindított­a a kocsit, majd egyszer csak rám nézett. Tudtam, hogy egyre gondolunk. Ha a kutya menthető, mi segítünk. Rohantam is vissza a rendelőbe. Lizi már bent feküdt az orvosnál, készítetté­k elő az altatásra. Szóltam, hogy innen átvesszük, ha a gazda sem bánja. „Vigyék” – bólintott az idős nő.

Lizit az orvos ezután alaposan átvizsgált­a. Az állatvédők gyanúja beigazolód­ott, a kutya emlődagana­tos.

– Adtak neki egy injekciót, amitől erőre kapott. A rendelőből már a négy lábán hoztuk ki. Futkosott, szaglászot­t. De nagyon beteg, úgy néz ki, két műtét vár még rá. Jelenleg egy befogadónk kertjében van, a szabad levegőn jól érzi magát. Nem bántjuk a gazdát, tisztában vagyunk azzal, mennyire drágák a kezelések, nekünk is milliós havi költségein­k vannak. Csak annyit szeretnénk,

Az állatvédők nem hagyták annyiban, hogy a gazdinak nincsen pénze gyó

gyíttatni ebét

 ?? ?? Vizsgálat
Vizsgálat

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary