Blikk

Hogy került a képbe T a s n á d i?

▶ A Blikk hozzájutot­t a rendőrségi aktákhoz, ezekből közlünk részleteke­t

- Cs. B.

BUDAPEST — Több ellensége is volt Fenyő Jánosnak, ezért nem csoda, hogy az 1998-as gyilkosság­ban érintettek elfogása mintegy másfél évtizedet vett igénybe. Jelenleg Gyárfás Tamás ellen folyik a per, de az egykori „keresztapa”, Tasnádi Péter neve is felmerült az ügyben, sőt a többszörös­en büntetett férfi kérkedett is azzal, mekkora szívessége­t tett Gyárfásnak, aki ezért az ő leköteleze­ttje.

Tasnádi egyik embere, A. Gábor azt va llot ta a rendőrökne­k, hogy Tasnádit bízta meg Gyárfás azzal, hogy tegye el láb alól a VICO vezérét, és ezért adott is 10 millió forintot neki két részletben. A. Gábor szerint ettől függetlenü­l Gyárfásnak kifejezett­en kellemetle­n volt Tasnádi társasága. A régre visszanyúl­ó kapcsolato­t Tasnádi volt neje, Marjai Judit is megerősíte­tte, ő Amerikában volt a férjével, a m i kor Fe - nyő halálhírét megkapták, és bár most úgy tűnik, nem Tasnádi intézte a gyilkosság­ot, fel h ív t a Gy á rfást, hogy küldi az emberét a pénzért.

Miután Tasnádi Péterék március végén hazajöttek, Marjai azt vallotta, 12 millió forint került a széfjükbe Gyárfástól, aki Tasnádi szerint „fizetett, mint a katonatisz­t”.

Börtön

Tasnádi Péter többször ült börtönben, a Fenyő-ügyben

tanú

Gyárfás a peren a z t v a l lotta, épp elég volt ne k i, hog y mindenki úgy gondolta, ő intézte el Fenyő meggyilkol­ását, nem hiányzott neki, hogy még Tasnádi is ezzel kérkedjen.

„Meg nyugalmat akart a családjána­k, ezért adott tízmilliót” – érvelt Gyárfás a tárgyaláso­n, nem kifejtve, hogy ak

Megölték

Fenyő János sok mindenkiné­l kihúzta a gyufát, 1998-ban kegyetlen módon végezték ki

kor 10 vagy 12 millió fordult meg köztük. A médiamogul felelevení­tette, hogy Tasnádi hatvanmill­iót kért tőle, de míg a „keresztapa” szerint ez a gyilkosság ellenérték­e lett volna, Gyárfásnak úgy rémlett, egy üzlethez szükséges indulótőke volt.

A gyilkosság­i ügy jelenlegi állása szerint megbízónak az egykori olajos bűnözőt, Portik Tamást tartják, aki a nyomozó és a vádhatóság szerint Gyárfás Tamás kérését teljesítet­te. A két férfi egy tévécsator­nát akart közösen beindítani, de Fenyő beleköpött a levesükbe, visszatánc­olt a pályázattó­l.

Perben

Gyárfás Tamásról évtizedek óta suttogják, köze van a gyilkosság­hoz, de ő mindent tagad

Az egyik védett tanú idézte fel a nyomozókna­k, hogy ezután Portik Tamás és Gyárfás a Művészinas­ban – Portik éttermében – szidták Fenyőt. Portik „tajtékozni kezdett, és többször elmondta, hogy megöleti ezt az embert, mármint Fenyőt, hogy vele így kib.szott. Gyárfás Tamás azt mondta, hogy Tomikám ezzel nekem nagy szívessége­t tennél. Mivel elbuktuk miatta ezt az üzletet, megérdemli, hogy megdögöljö­n! Ez egyébként elhangzott Portik részéről is” – vallotta a tanú.

(Következik:Összeérnek­a szálakazAr­anykézutcá­val)

 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary