10 éve nincs magyarázat a magyar futball legfelkavaróbb tragédiájára

▶ Özvegye nem kezdett új életet más férfi mellett, akkor 13 éves lánya ma már felnőtt diplomás nő

ZANDVOORT —

BUDAPEST — Mindössze 48 esztendős volt. Ereje teljében lévő, sikeres férfi, csinos feleséggel, imádni való kislánnyal, rendezett családi élettel. Aztán mégis felliftezett egy zuglói toronyház tetejére, és a mélybe vetette magát. Már több mint tíz éve annak, hogy Kutasi Róbert, az egykori labdarúgó, újságíró, sportvezető öngyilkos lett.

Most nagyon büszke lenne a lányára. Lili immár 23 esztendős, gyönyörű és okos fiatal nő. Diplomával, nyelvvizsgával a kézben startol el a felnőtté válás, az élet útján, magában, a lelkében kitörölhetetlen sebet cipelve. Kutasi Róbert gyermeke mindössze 13 esztendős volt, amikor az édesapja öngyilkosságot követett el. Ezt feldolgozni, ezzel együtt élni embert próbáló feladat. De ott volt neki Ibolya, a fiatalon megözvegyült édesanyja, ők ketten egymásba kapaszkodva próbálták túlélni mindazt, ami velük, körülöttük történik.

Ibolya nem kezdett új életet egy másik férfi oldalán, az életét kitöltötte a munka, és mindenekelőtt a tudat, hogy egyedül kell felnevelnie a kislányát.

Anya és lánya sem akkor, sem azóta nem nyilatkoztak, mondván: számukra Kutasi Róbert szerető, tisztességes, családcentrikus férj és apa volt. Ezt a mai napig így gondolják. Egyetlen dolgot üzentek most: köszönik azoknak, akik a legnehezebb pillanatokban és azóta is mellettük, mögöttük állnak.

Az egyik ilyen kitartó barát Mátyus János, a korábbi 34-szeres válogatott labdarúgó, a másodosztályú Budafok edzője.

– Tulajdonképpen Kutasi Robinak köszönhetem, hogy edző lettem – mondta Mátyus János. – Az egyik héten még a Tatabánya játékosa voltam, nem sokkal később pedig már a REAC kispadján ültem. Mindöszsze 35 esztendősen kaptam meg életem új és nagy lehetőségét. Robi biztatott és bízott bennem. Hihetetlen fanatizmus és futballszeretet dolgozott benne. Az ember a hatása alá

Kutasi a REAC vezetőjeként bundagyanúba került. Ám ismerősei szerint ez sem lett volna elég indok az öngyilkosságára

került és úgy érezte, vele, mellette még a falon is átmegy. Finom csibész volt a Robi. Tele zsiványsággal, de a családja és a futball szent volt a számára. És persze a csapat is, a klub. Sokan és sokszor kérték tőlem a halála óta, hogy mondjak el titkokat, áruljam el végre, mi vezetett az öngyilkossághoz. Nincs válasz, azóta sincs válasz. Megyek ki olykor a palotai temetőbe, Robi sírjához, és hangosan kérdezem tőle: miért tette ezt? Mert az nem indok, hogy belekeveredett a fogadási csalási ügybe, így vagy úgy. Ha az ember hibázik, ha rossz döntéseket hoz, ha rossz útra téved, ha megbélyegzik, akkor sem dobhatja el magától az életet, mert várja otthon a felesége és a lánya. Soha nem felejtem el az utolsó beszélgetésemet Robival. Borzalmas lelkiállapotban volt. Mintha nem is ugyanaz az ember lett volna, mint akit korábban megismertem.

Szinte könyörögtem, hogy mondja el, mi a baj, de nem válaszolt. A mai napig nem tudom feldolgozni a halálát, és ha olykor a zuglói toronyház mellett autózom, úgy nézek az épületre, mint valami elátkozott kastélyra.

A fogadási csalási ügy. A magyar labdarúgás egyik legmocskosabb fejezete. Mert ül a szurkoló a lelátón, megveszi a belépőt, izgul csapata győzelméért, miközben néhány játékos az övéi közül már pontosan tudja, hogy „kapunk egy négyest…” jó pénzért. Megannyi klub és sok-sok játékos neve hangzott el vád vagy gyanú formájában. A bírósági tárgyalásokon ítéletek születtek, enyhébbek, szigorúbbak. Volt olyan edző, akit látványosan,

Emlékezés

Csapata, a REAC tagjai is összegyűltek és gyertyát gyújtottak a tragédia után

kamerák előtt bilincsben vittek el. De megnyugvást jelentő, sok mindent tisztázó, a közeget, a közvéleményt megnyugtató vége soha nem lett az ügynek. Kutasi Róbert neve újra és újra felbukkant, hiszen a halála előtt több REAC-futballistát is lekapcsoltak, a klubnál Kutasi volt a klubigazgató.

– Évekig együtt dolgoztam Robival, és nemcsak kitűnő újságírónak, hanem szerethető, tisztességes embernek is tartottam – mondta Bocsák Miklós, a Sport Plusz Foci főszerkesztője. – Jól, kritikusan írt, és témaérzékeny volt. Ám az újságírásnál fontosabb volt számára a futball. Szerette a sikert és a pénzt. A halála előtt nem sokkal nem mint barátok, kollégák beszélgettünk, hanem interjút kértem tőle, és ő katasztrofális lelkiállapotban, világvégehangulatban nyilatkozott.

Volt egy sejtelmes mondata, miszerint nemcsak a REAC fogadási botránybeli érintettsége és az ő esetleges szerepe miatt rosszkedvű. Soha nem derült ki, mire gondolt még.

Meggyőződésem, hogy nem volt semmilyen titok, Robi képtelen volt feldolgozni, hogy elveszítette a hitelességét újságíróként és sportvezetőként, s hogy a közeg, amelyben valakivé, valamivé vált, onnantól kezdve esetleg megvetéssel tekint majd rá.

„Vége az életemnek…” – ezek voltak Kutasi Róbert utolsó szavai, amelyet néhány órával a halála előtt mondott egyik közeli ismerősének. Nem vették, nem vettük komolyan a szavait, aztán mégis a mélybe vetette magát.

A Forma–1-es Holland Nagydíj hétvégéjét megelőzően kibékült egymással Fernando Alonso és Lewis Hamilton. A kétszeres világbajnok spanyol az egy héttel ezelőtti belga futamon idiótázta le egykori csapattársát, amiért az az első körben nekiütközött. A hétszeres világbajnok brit kiesett az eset után, Alonso pedig a csapatrádióban szidta ellenfelét. A futam után még ment a szóváltás, de Hollandiában már kibékült a két rivális. „Bocsánatot kérek tőle, mert csak a pillanat hevében csúszott ki a számon, amit mondtam. Valójában nem ezt gondolom róla” – mondta a szezon végén az Alpine csapatát elhagyó Alonso, aki egy aláírt sapkát is kapott Hamiltontól a békülés emlékére.