El akart válni a fiam
▶ Júlia szerint a gyermeke beleroppant házassága megromlásába
BUDAPEST — Bár már négy hónapja elhunyt Berki Krisztián, az egykori főpolgármester-jelölt körül azóta is forr a levegő. Egyes szomszédai állítják, az izomceleb házassága az utolsó időszakra anynyira megromlott Renátával, becenevén Mazsival, hogy veszekedéseiktől zengett a ház, míg mások állítólag azt mondták, fizikailag is bántalmazta kislányuk édesanyját. Mint azt a Blikk megírta, Berki május 6-ai halála előtt két nappal Mazsi rendőröket hívott egy vita után. A szomszédok szerint az is előfordult, hogy Krisztián kezet emelt feleségére. A Bors információi szerint az egyik ilyen esetnél az egykori Fradi-vezér édesanyja is jelen volt. Mayer Júlia azonban lapunknak cáfolta ezt.
– Ez nem igaz, a fiam soha nem ütötte meg Mazsit. Ez a nő összevissza hazudozik, amiből már nagyon elegem van. Hagyják békében nyugodni a gyerekemet! Nem fogom engedni, hogy bemocskolják a nevét! – fakadt ki lapunknak Berki édesanyja, aki minden reggel rettegve néz körül az interneten, hogy aznap milyen hírek jelentek meg elhunyt fiáról, akinek
hiánya még most is feldolgozhatatlan a számára.
Júlia asszony tudott arról, hogy fia házassága az utóbbi egy évben megromlott, de K risztián mindezt szégyellte, nem akarta a nyilvánosság elé tárni a gondjaikat.
– Az elején tényleg nagyon szerették eg y má st, de amikor Mazsi terhes lett, minden meg változott. Foly ton csak pénzt követelt a fiamtól, veszekedett vele, majd ott is hagyta őt. Biztos vagyok benne, a menyem a végén már nem is szerette Krisztiánt, csak azt, amihez általa jutott.
A fiam is csak szenvedett mellette, el akart válni, de a kislányuk miatt próbált küzdeni, mert nem akarta, hogy Emma is csonka családban nőjön fel, ahogy ő és Natika is – magyarázta Júlia asszony, aki azért döntött úgy, hogy kitálal fia házasságáról, mert úgy érezte, Mazsi az utóbbi időben nem viselkedett vele tisztességesen.
– Nag y jából eg y hónappal ezelőtt találkoztam vele és az unokámmal, és nagyon nem tetszett az a stílus, amit megengedett magának velem szemben. Azok után, amiket ott mondott, már nem tudtam tovább magamban tartani mindent. Meg fogom védeni a fiamat a halála után is, még ha emiatt egy jó darabig nem is láthatom Emmácskát.
Az unokámmal szeretném tartani a kapcsolatot, de erre a nőre nem vagyok kíváncsi – mondta Júlia, hozzátéve, Krisztián idősebbik lányának édesanyjával, Pamelával szerencsére jó viszonyt ápolnak. – Ő mindenben készséges, akkor beszélhetünk vagy láhatom Natikát, amikor csak akarom.