Baktérium támadta meg
▶ Géppel segítik a légzését, barátja azt kéri a rajongóktól, szorítsanak érte
BUDAPEST — Minden pozitív energiára szüksége van a Sztárban sztár leszek! egyik tavalyi versenyzőjének, aki négy hete fekszik kómában egy olaszországi kórházban.
Bognár János életéért hetek óta küzdenek Palermóban, miután az énekes a nyaralása első napján balesetet szenvedett, elgázolta egy motoros. A koponyasérülést és bordatöréseket szenvedett sztárról néhány nappal ezelőtt adott hírt lapunknak barátja, Hámori Tibor, aki azóta is napi kapcsolatban áll a kórházzal. Pénteken már úgy tűnt, fokozatosan elkezdhetik felébreszteni Jánost a kómából, ám nem várt fordulat következett.
– Péntek este észrevették, hogy a légcsövén is keletkezett egy lyuk, illetve az arccsontja is eltört, de ezeket a problémákat is elhárították az orvosok. A nagyobb probléma, hogy találtak a tüdején valami baktériumot, ami miatt nem ébresztgették tovább. Ebből mintát vettek és megpróbálják kitenyészteni, hogy célirányosan folytathassák a kezelést. Spontán légzése van valamennyi, de ennek az intenzitása még nem megfelelő – mondta lapunknak Tibor, aki kitartóan küzd a barátjáért.
Mint korábban megírtuk, Jánosnak a baleset során több bordája eltört, ezek belefúródtak a tüdejébe és a sebek elfertőződtek, folyamatosan szedik le a savót. Jelenleg egy ECMO nevű gépre kötve segítik a légzését, műtüdővel lélegeztetik.
Míg János a szeretteitől távol, egy olaszországi kórházban küzd az életéért, addig barátai továbbra is mindent megtesznek a felépüléséért. A Sztárban sztár leszek! üde szín
ZANZIBÁR —
Schumacher Vanda óriásteknős-túrán vett részt Afrikában.
A műsorvezető Prison szigetére látogatott el, ahol állítása szerint élete egyik legjobb élményét szerezte. A színésznő két napja utazott el az afrikai szigetcsoportra, Zanzibárra, követőinek utazós bloggal, amelyben megosztja legkülönlegesebb kalandjait.
„Hajóval mentünk át a Prison Islandra. Nem is tudtuk, hogy itt teknős túra lesz. Én azt hittem, valami dzsungel séta és kis kulturálódás következik, de nem, mert a Prison Islandnak semmi köze a börtönhöz, az állatokhoz viszont annál inkább, az állandó lakók pedig a teknősök” – avatta be a sziget titkaiba követőit Vanda.
Bognár Jánost egy motoros gázolta el olaszországi nyaralása
első napján
foltjaként megismert tehetségért nemcsak a barátai aggódnak, hanem a rajongók is folyamatosan küldik a pozitív energiát.
– Sajnos Jani továbbra is élet és halál között lebeg. Minden pozitív energiára szükség van a felépüléséhez. Nagyon szívós embernek ismertem meg, hiszem, hogy fel fog épülni, de gondoljanak rá sokat! – mondta bizakodva a barát, aki megsúgta, folyamatosan cseng a telefonja, rengetegen tolmácsolják neki a jókívánságokat.
Schumacher Vanda nemcsak megismerkedett az óriásteknőssel, meg
is etette