Kamarás Norbert: Éjjel-nappal vidék!
ABASÁR — Az Éjjel-nappal Budapest szerelmespárja, a Lalit alakító Kamarás Norbert és Kármán Odett vidékre költözött, ahol hatalmas munkálatokba kezdett. Otthont teremtenek, amit saját kezűleg már el is kezdtek felújítani.
Az RTL II napi sorozatának főszereplői, Lali és Odett, miután kiderült, hogy tíz év múltán véget ér a produkció, úgy döntöttek, leköltöznek Norbi szüleihez. – Egyébként is rengeteget jártunk haza Odett-tel, mert itt lakik az egész családom, a keresztfiam és a barátaim többsége is. A szüleim kicsinosították nekünk a gyerekkori lakrészemet, ahova nagyon jó érzés volt visszatérni, pláne Odetttel – újságolta Norbi, aki egy éve a szülei házától pár méterre telket vásárolt. – A családom ebben az utcában lakik, így amikor megtudtam, hogy az utolsó ingatlan, közvetlenül a hegy lábánál eladó, megvettem, mondván, jó lesz majd valamire.
A sorozatsztár azt tervezte, szakemberekre bízva rendbe hozatja a növényekkel benőtt kertet, ledózeroltatja a rajta lévő romos házat, és újat építtett a helyére. Tervei azonban hamar megváltoztak.
– Miután hazaköltöztünk, egyre több időt töltöttünk a telken, és elkezdtük rendbe hozni a kertet, amiből már minden fát, bokrot kiszedt ün k. A zóta is minden szabadidőnket ott töltjük Odetttel, és végül úgy döntött ünk, a házat is megt a r t ju k . E lkezdtük k icsinosítani és egy ismerős seg ítségével az áramot is bevezet t ük. Nag yon szeretünk itt lenn i, a ba rátok k a l és a családdal itt tartjuk a szülinapokat, együtt sütögetünk, bográcsozunk – mesélte Norbi. Bár imádják a vidéki létet, egy év múlva visszaköltöznek a fővárosba, hiszen a munkájuk oda köti őket.