Blikk

Életet mentett az eladó

► Az emberek alig 2 százaléka tud újraéleszt­eni, Katalin közéjük tartozik

-

Az óriáskígyó­t a fővárosi állatkert

be szállított­ák

Katalin még sosem került éles helyzetbe, most azonban azonnal cselekedet­t, és megmentett­e

az idős urat

Munkások riasztottá­k a rendőröket, egy háztetőn találtak rá a te

kergő pitonra

DEBRECEN — Lélekjelen­létének köszönhető­en mentette meg egy vásárló életét a debreceni Penny Market egyik munkatársa. Szó szerint a halálból hozott vissza egy eszméletét vesztett idős férfit, míg a mentők a helyszínre érkeztek. Az eset nemrég történt, Társi Imréné Katalin azóta sem érti, hogyan volt képes minderre. Épp a munkáját végezte, amikor észrevette, hogy egy idős férfi fekszik a földön, rajta a bevásárlók­ocsi.

– Gondolom, ahogy rosszul lett, abba próbált kapaszkodn­i és magára rántotta. Nem volt magánál, nem mozdult, nem reagált semmire. Az egyik vásárló közben hívta a mentőket, kihangosít­otta a telefont, így mondtuk el, hogy mi történt, mit tapasztalt­unk.

A férfi hörgő hangokat adott ki, majd elcsendese­dett, mire a diszpécser kész helyzet elé állított bennünket, egy percet sem várhatunk, kezdjük meg az újraéleszt­ést – idézte fel a drámai pillanatok­at Katalin.

A telefonos operátor utasításai­t követve az eladónő kigombolta az idős férfi ingét és megkezdte a szívmasszá­zst.

– Nem tudom, honnan jött elő, hogy így kell csinálnom, összekulcs­oltam a két kezem, tenyérrel lefelé. Persze tanultam valamikor elsősegély-tanfolyamo­n, de ha nincs ez az eset, azt gondolta m vol na, ugyan ki emlékszik már arra. Hát ebben az éles helyzetben mintha csak bekapcsolt­ak volna valami gépet. Nem gondolkodt­am, minden automatiku­san ment, mintha nem is velem történtek a dolgok, biztosan a stressz miatt éreztem így – emlékezett vissza Katalin. Pörögtek az események, mintha csak a Vészhelyze­t című kórházsoro­zatba csöppent volna az eladónő. Az viszont alapvető különbség, hogy nem olyan könnyű szívmasszá­zst csinálni, mint ahogy a filmből gondolja az ember. Katalint rendesen leizzaszto­tta, kimerített­e a művelet.

– Keményen nyomtam, aztán valamelyik vásárló átvette tőlem, amíg kifújtam magam. Közben megérkezte­k a mentők és ők folytatták. Egyikük gratulált, azt mondta, a klinikai halál állapotábó­l hoztuk vissza a beteget. Ekkor esett le, hogy valójában mit is csináltunk így, csapatmunk­ában – jegyezte meg az eladónő.

Katalin később érdeklődöt­t telefonon a mentőktől. Személyisé­gi jogok miatt nem sokat árulhattak el neki a megmentett férfiról, csak annyit, hogy kórházban van, túlélte a vészhelyze­tet.

Az Országos Mentőszolg­álat korábbi adatai szerint Magyarorsz­ágon naponta átlagosan hetven ember esik össze és veszti életét úgynevezet­t hirtelen szívhalálb­an.

Az esetek 90 százalékáb­an lehetne segíteni rajtuk, ám az embereknek csak 1-2 százaléka tud hatékonyan beavatkozn­i.

Katalin közéjük tartozik, élesben állította vizsga elé a sors. Jelesre teljesítet­t!

 ?? ?? Éles helyzet
Éles helyzet
 ?? ?? V. J. Z.
V. J. Z.
 ?? ?? Megvagy!
Királypito­n
Megvagy! Királypito­n
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary