Nappal raktáros, éjjel kódexeket pingál
▶ Magától tanulta ki a mesterséget, amelyet csak kevesek űznek az országban
BUDAPEST — Modern kori szerzetesként, saját kezűleg alkot köny veket Pászti Péter kódexkészítő. A budapesti férfi nappal egy játékboltban tesz-vesz, éjszakánként azonban pennát ragad és alkot. Díszes betűkkel tarkított kódexeit nemrég a Csili Művelődési Központban tekinthette meg a nagyközönség.
Péter 2007 óta készít kódex jellegű alkotásokat. Akkoriban kezdett el kalligráfiával, vagyis a szépírás művészetével foglalkozni.
– Amikor megrendelésre megírtam az első kézzel írt könyvet, akkor kezdtem el komolyabban is foglalkozni a témával. E g y e d it s z e r e ttem volna alkotni. Főleg történelmi, földrajzi és tudományos témákkal foglalkozom, de bármit képes vagyok lapra vinni, a határ csak a megrendelő képzelete – kezdte lapunknak Péter, akinek kiállított művei Pászti-kódex néven futnak.
Péter eddig 53 kódexet alkotott, volt olyan könyv, amin 15 hónapot dolgozott.
– Nem sokan vagyunk az országban, akik kódexkészítéssel foglalkoznak. Magamtól tanultam bele a mesterségbe. Én találtam ki, hogyan valósítom meg az elképzeléseimet. Volt idő, amikor a papírt, a borítót is saját magam készítettem el – árulta el.
De kinek kellene manapság egy kódex? Péter szer int a leg többen eg yszerűen csak gyönyörködni akarnak a kézzel készült alkotásokban. Főleg külföldiek keresik fel, de volt példa arra is, hogy árverésre készített könyvet. A Pászti-kódexek megalkotóját mindig is foglalkoztatta a történelem, egykor tanárként kezdte pályafutását. Történészek mellett vállalt kutatómunkát is, ezáltal megjárta az ország legtöbb levéltárát.
– Most egy játékbolt raktárosaként, egyfajta mindenesként dolgozom. Nehezen fér össze a kódexírással, hiszen az egyik fizikai munka, ami tönkreteszi a kezet, a másikhoz pedig könnyű kéz és ujjak kellenek. Nagy a kontraszt.
A kódexek főleg kézzel me
rített papírból készülnek, de Péter dolgozott már bőrre, rizspapírra és falevélre is.
– A kódexekhez is, mint a kalligráfiához, türelem kell
és fenék. Ha valaki komolyan szeretne vele foglalkozni, akkor szánjon rá időt, rá fog érezni, hogy van benne potenciál vagy sem.