Még a félrelépéstis megbocsátotta
► A hitvese volt a királynő egyetlen nagy szerelme, 73 évig voltak házasok
LONDON — Történelmi, a világot meghatározó személyiség volt II. Erzsébet királynő. A brit uralkodó szeptember 8-án, 96 esztendősen hunyt el. Ennek kapcsán sorozatunkban felidézzük az igencsak eseménydús életét. Mesébe illő szerelem szövődött II. Erzsébet és Fülöp herceg között, de nagyon komoly hullámvölgyeik voltak amiatt, hogy a férj nehezen viselte az alárendeltséget. A pletykák szerint többször is félrelépett, de neje vagy nem hitt a hűtlenségében, vagy mindent megbocsátott neki.
Kamasz lányként szeretett bele élete párjába, akivel a véletlennek köszönhetően találkozott. 13 éves volt, amikor szüleivel a Brit Királyi Haditengerészet bázisára látogattak Dartmouthba. Az ott kadétoskodó Fülöp vezette körbe őket, mert több társa mumpszos és bárányhimlős lett.
– Erzsébetet lenyűgözte a magas, szőke fiú, aki a teniszpályán könnyedén átugrotta a hálót. Ráadásul a vacsoránál megcsillantotta fantasz
tikus humorát is, a viccein pirulva nevetett. Azonnal beleesett, ám négy évig csak leveleztek egymással. A románc kibontakozott, és Fülöp meg is kérte a kezét 1946-ban, de várni kellett a bejelentéssel, amíg szerelme 21 éves lett. Ezek után a herceg lemondott dániai és görögországi rangjairól, és átkeresztelkedett. 1947. november 20-án lettek férj és feleség – idézte fel a szerelem kezdetét egy történész a Daily Mail riportjában.
A házasélet azonban nem volt könnyű számukra, pedig a gyermekáldásra nem kellett sokat várniuk. Ám Erzsébet 1952-es királynővé koronázása után Fülöp lelkileg képtelen volt feldolgozni, hogy
nem ő a családfő, még pszichológus is kezelte. Előkelő barátaival pedig kicsapongó klubéletet folytatott, a rossz nyelvek szerint orgiákat tartottak feslett nőkkel. 1956ban a melbourne-i olimpiára egyedül küldték el, és hoszszabb túrára ment. Ekkor röppent fel a pletyka, hogy viszonya van egy nővel. Majd később összehozták többek között Gábor Zsazsával és a first lady Jackie Kennedyvel is, de a házasságuk ezt sem sínylette meg. Erzsébet gesztust gyakorolt, és bebizonyította férjének, ő az igazi számára.
– Miután rendezték a soraikat, Fülöp herceg őfelsége támasza lett minden válságos családi vagy közéleti helyzetben, és remek humorával megnevettette. Négy gyermekük született, s bár a nevelésükben sem mindig értettek egyet, átvészelték a nehéz időszakokat – összegzett egy bennfentes, aki a Buckingham-palotában szolgált. – Fülöp tekintett rá egyedül hétköznapi asszonyként. Egyszer átkozott bolondnak nevezte egy veszekedésük során, őfelsége pedig disznófejűnek őt.
(Következik:Átlépettszeretteinakoronaérdekében)