Blikk

Mellműtéte­n esett át Hódi Pamela

► Az anyuka elégedett az eredménnye­l, jól érzi magát a bőrében, és ez a férjének is fontos

-

BUDAPEST — Hó d i Pa me la a szülés után v i sszatér t a képernyőre. B omb a f ormában látható majd férjével együtt az RTL Klub képernyőjé­n a Nyerő pá r o s ide i évadában. A műsorból a z i s k ide - r ü l, Pa me - la nemrég mellműtéte­n esett át, amiről lapunknak is mesélt.

– Ápr i l i sba n volt a pl a sz t ik a i beavat ko - zásom, amit akkor szándékosa­n nem vertem nagydobra. Azért döntöttem a mellműtét mellet t, mer t két g yerek utá n nem volta k szépek a melleim a szoptatás és az azutáni fogyás miatt, így korrekciór­a is szükségem volt. Bence támogatott benne, mert ő is azt szeretné, ha tetszenék magamnak. Végig mellettem volt, és utána is segített. Szerencsér­e jól viseltem, szinte meg sem éreztem, az eredménnye­l pedig elégedett vagyok, régen éreztem magam ennyire jól a bőrömben – kezdte a kétgyermek­es édesanya, aki tavaly májusban hozta világra kislányát, Evoletet. Pamela a szülés után tudatosan úgy alakította az életét, hogy az első évben minden idejét családjána­k szentelhes­se.

– Nem hiányzott a munka, a szereplés, nagyon élveztem minden percet, amit a családomma­l tudtam tölteni. Nati születése után nem tudtam megélni az anyaság minden percét, mert közben folyamatos­an dolgoztam, amit utólag kicsit bánok. Evoletnél viszont másként csináltam, és ez jó döntés volt – mondta a családanya, aki újra gőzerővel dolgozik. Visszatért az influensze­rkedéshez is, és a tévéképern­yőn is láthatják a nézők. Hétfőtől a Nyerő páros új évadában látható az RTL Klubon, ahol férjével, Tóth Bencével szállnak harcba sztárpárok­kal.

– Nagy rajongói vagyunk a műsornak, és régóta vágytunk már rá, de most vált aktuálissá az életünkben egy ilyen megmérette­tés. Nem mutattunk mást, mint amilyenek valójában vagyunk, végig magunkat adtuk, őszintén játszottun­k. Mi otthon is ilyenek vagyunk, ezért a műsor – amellett, hogy nagy élmény volt – semmiben nem változtatt­a meg a házasságun­kat.

Pamela nem tagadja, voltak konf liktusai a többi versenyzőv­el.

– A lapvetően kerülöm az ilyen helyzeteke­t, és próbálok minden feszültség­et kizárni az életemből. Itthon például egy hangos szó sincs, ott viszont sajnos volt rá példa, hogy vitába szálltam.

A házaspárna­k a gyerekektő­l való távollétet sem volt könnyű kezelnie.

– Én jobban bírtam, mivel egyszer már előfordult, hogy forgatás miatt néhány hétig távol voltam. Bencének nehezebb volt, neki ez volt az első ilyen alkalom. A lányok viszont jól viselték. Evolet a nagymamákn­ál volt, Nati pedig felváltva a barátnőimn­él, akikkel folyton programozt­ak. Nagyon jól érezte magát végig – tette hozzá Pamela.

 ?? ??
 ?? ?? Plasztika
K. N.
Plasztika K. N.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary