Odj Gazdálk ! okosan
► Kevesebb fogy a drágább élelmiszerekből, már csak a múlté a divatozás
BUDAPEST — Bár sokan még nem kapták meg a megemelkedett új gáz- és villanyszámlát, az elszállt élelmiszerárak miatt máris elkezdte átformálni a hétköznapokat az energiaválság. Honfitársaink 87, illetve 85 százaléka odafigyel, hogy ne pazaroljon élelmiszert és energiát, kétharmaduk nem vásárol már divatos ruhákat, egyharmaduk pedig inkább megpróbálja megjavíttatni az elromlott dolgokat, mint hogy újat vegyen. Ha elmaradnak a vásárlók a boltokból, azt a kereskedők is megérzik, és ennek az lehet a következménye, hogy csökkentik a nyitvatartási időt, vagy elbocsátják az eladók egy részét.
Erről eddig nincs szó, de már érezhetően csökkent a vásárlói kedv az év elejéhez képest, amikor 15 százalékkal emelkedtek a bérek és sokan megkapták az adóvisszatérítést.
– Júliusban lehetett látni, hogy a vásárlók elkezdték átrendezni a költekezésüket. Egyes iparcikkek terén megtorpant a növekedés, sőt valahol csökkent is a fogyasztás
– osztotta meg a tapasztalatokat Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
A drágább élelmiszerekből is kevesebb fogy, a vevők olcsóbbat vag y keveseb - bet vásárolnak, de az alapvető élelmiszerekből még ugyanannyi fogy. A szakember mégsem számít elbocsátási hullámra a kereskedelemben, mert nyáron
Bizonytalanság
Muszáj meggondolnunk, hogy mit és hol vásárolunk, nem tudni, mikor
lesz vége a válságnak
még mindig létszámhiány jellemezte az ágazatot.
Ha kevésbé is vannak tele kosarak a kasszánál, a bevétel biztosan nem csökken a boltokban, hiszen a 30 százalékos élelmiszerár-robbanás miatt egyre többet kell fizetni mindenért. Szopper Zsófia pénzügyi tanácsadó is a minap 92 ezer forintot hagyott ott egy üzletben.
– Voltak ebben konzervek meg alapanyagok is főzéshez, próbálok minél ritkábban menni és csak azt megvásárolni, amire tényleg szükség van. De akkor is nagyon durva, hogy 400 forint fél kiló kenyér, és a boltos sem tudta megmondani, hol és mikor lesz ennek vége – fakadt ki a pénzügyi szakértő.
Amikor utolértük, Zsófia a pékségben és a zöldségesnél 7-7 ezer forintot költött el péksüteményekre, joghurtra, ebédre, de dinnyét és fokhagymát is vásárolt. A 14 ezer forint értékű élelmiszert két kézben haza tudta vinni, nem volt eg y hor r ibi l is mennyiség.
Ami fontos
Vámos György: kevesebbet vásárolnak az emberek
Infláció
Szopper Zsófia szerint nagyon elszaladtak az árak – Elkezdtem otthon főzni újra, a hajam már magam festem, ilyen dolgokkal rengeteget lehet és kell is most spórolni.
Muszáj a lehető legjobban visszafogni a vásárlást, apró trükkökkel, mint például hog y csak jóllakottan vásároljunk, mert éhesen sok felesleges dolgot megvesz az ember. Még jobb, ha első körben abból főzünk valamit, ami van otthon. A rutinos háziaszszonyok tudják, hogy amikor úgy tűnik, üres a spájz, akkor is van még két-három főzésre elegendő alapanyag ot thon – jegyezte meg a pénzügyi tanácsadó.
A rezsin is érezhető me n ny i ség ű pénzt lehet megfogni komolyabb beruházás, ablakcsere, napelem nélkül is Schum Gergely, az Energiaklub tanácsadója szerint.
– Ha 2-3 fokkal alacsonyabbra fűtjük fel a lakást, az már 10-15 százalékos megtakarítást hozhat. Lehet, hogy épp ennyi elég ahhoz, hogy a háztartás benne maradjon a rezsicsökkentésben, és ne kelljen hétszeres gázárat fizetni.
Nem jelentős beruházás kis fogyasztású LED-re cserélni a hagyományos égőket. Ne hagyjuk bedugva a tévét, ha nem nézzük, áramtalanítsuk a számítógépet és mindent, aminek nem kell mennie. A radiátor mögé, a falra erősített alufólia visszasugározza a hőt a szobába, így kevesebb energia is elég. Az ablakok réseit öntapadós szalaggal lehet tömíteni, így nem szökik el a meleg. A villanybojlert elég 60 fokra állítani, így kevesebbet fogyaszt, a mosógép és a mosogatógép is olcsóbban üzemel vízkőtelenítés után. A mosógép pedig kevesebb áramot használ alacsonyabb hőfokú mosóprogrammal.
Szabó F. Erzsébet alacsony hőfokon
és ritkábban mos