Lassan közeledik szerelme fiához Muri Enikő
BUDAPEST — A Sugarloaf zenekar két tagja, Muri Enikő és Tóth Szabi három éve alkotnak egy párt, ezt azonban mindeddig titokban tartották a nyilvánosság előtt. Most azonban nemcsak, hogy vállalták a kapcsolatukat, de meg is méretik magukat szerelmespárként az RTL Klub ma este induló, Nyerő Páros című műsorában. Az énekesnő 2017-ben csatlakozott a Sugarloaf hoz, a közös munka során pedig egymásba szerettek a zenekar gitárosával Szabival. Kapcsolatuk azonban lassan és fokozatosan alakult ki, Enikő pedig igyekszik szerelme gyermekével egyre jobb kapcsolatot kialakítani.
– A próbák előtt és után rengeteget beszélgettünk Szabival mindenféle témáról. Hamar egy hullámhosszra kerültünk és szimpatikussá váltunk egymásnak. Először a lelke tetszett meg nagyon, aztán azt vettem észre, hogy másként kezdtem rá nézni. Ő is így érzett, de a zenekar miatt féltünk ebbe belevágni, mert nem akartuk, hogy a köztünk lévő érzelmek hatással legyenek a munkánkra. Egy idő után azonban már nem tudtunk „csak” kollégaként nézni eg y másra, ezért úgy döntöttünk, engedünk az érzéseinknek, mert biztosak vagyunk bennük – kezdte lapunknak Enikő, aki hozzátette egy ideig a zenekar előtt is titkolták, hogy összejöttek. – Szerencsére jól fogadták a zenésztársaink a hírt, és ebből az elmúlt években nem is volt probléma. Mi Szabival külön tudjuk választani a munkát és a magánéletet, ha dolgozunk, nem úgy viselkedünk, mint egy szerelmespár. Előfordul, hogy olykor a turnébuszban is külön ülünk egymástól.
A nyilvánosság előtt azonban csak most, a Nyerő Páros kapcsán derült fény arra, Enikő és Szabi egy párt alkotnak.
– Eddig azért nem beszéltünk erről, mert nem akartuk, hogy a zenekar összefonódjon a mi magánéletünkkel, de nem is titkoltuk vagy bujkáltunk, hiszen rendszeresen sétáltunk kézen fogva, ölelkezve az utcán. Azt viszont egy ideje éreztük, hogy itt az ideje kiállni, erre pedig tökéletes apropó volt a műsor - mondta az énekesnő.
Enikő szerint a rajongók jól fogadták a szerelmüket. Családjaik is örülnek a boldogságuknak, és Szabi nagyfiával, a 14 éves Olivérrel is jó a kapcsolatuk.
– Szabi nagyon jó édesapa, ig yekszik mindentől óv ni a fiát. Amikor már komolyra fordultak a dolgok közöttünk, elmondtuk, együtt vagyunk – mesélte Enikő. – Jól fogadta. Apránként haladunk az ismerkedéssel az ő igényei szerint. Eg y re jobb a kapcsolatunk, és reméljük ez a jövőben csak még szorosabb lesz. Természetesen nem akarok az édesanyja helyébe lépni, de bármikor számíthat majd rám ugyanúgy, mint egy barátra.