„Egy lábsöpréssel
▶ Miután az ikerpár egyik tagját lenyomta a rendőr, a fivér bozótvágóért indult
SZEKSZÁRD — Egy korábban elfogott emberc sempé sz át k í séré se közben észlelte egy szekszárdi zsaru, hogy a bírósági tárgyalóteremből kiabálás, verekedés csatazaja hallatszik ki. Egy vád alá helyezett ikerpár próbált ilyen módon érvényt szerezni igazának, az ellenük valló sértettet megütötték, a bírót is megfenyegették. Az egyik testvért még a tárgyalóteremben bilincsbe verték a rendőrök, de estére már a fivére is a fogdában találta magát.
Rapp Mátyás törzszászlós, a Szekszárdi Rendőrkapitányság őrparancsnoka részletesen elmondta a Blikknek, miképp fékezte meg a támadót.
– Átkísérés esetén elvileg csak a fog vatartottra koncent rá l hat un k , k ivéve ha olyan jogsértést észlelünk, amely azonnali intézkedést kíván – magyarázta a Blikknek a már 11 éve rendőrként szolgáló őrparancsnok. – A társam maradt a fogollyal, én meg beléptem a csatazajos tárgyalóba, mert berohant ugyan két biztonsági őr, de a hangzavar csak nagyobb lett.
A tárg yalóban eg y hely i ikerpár ellen folyt büntetőeljárás, akiknek nem tetszett, hogy a sértett és a tanúk is ellenük vallanak. Nem volt szó még ítélethirdetésről, de a két férfi úgy érezte, vesztésre áll az ügyük, ezért előbb csak szidni, később fenyegetni kezdték a sértettet, majd meg is ütötték. A bíró próbálta ugyan lecsillapítani a két vádlottat, de ez nem sikerült. Sőt amikor a sértett a bíró mögé bújva próbált menedéket keresni, akkor az ikrek a bírót is fenyegetni kezdték.
–
Láttam, hogy ennek a fele sem tréfa, beléptem a tárgyalóterembe, hangosan köszönve, hogy észrevegyék, itt a rendőrség
– folytatta Rapp
Felfegyverkezett
Az őrjöngő férfi testvére ezzel a jókora macsetével akart elégtételt venni
törzszászlós. – Az egyik iker feltette a kezét és kihátrált, testvére viszont tovább folytatta a rendzavarást. Az egyik bírósági alkalmazott közben telefonált a rendőrségre segítséget kérni, így nekem nem kellett rádióznom, csak az agresszív férfira koncentráltam.
Kénytelen voltam testi kényszert alkalmazni. Egy lábsöpréssel a földre vittem, hasára fordítottam, hátracsavarva a kezét megbilincseltem. Még ekkor is csak nehezen nyugodott le,
a vészhívásra kiérkező kollégáim előállították. Mivel az intézkedést átadtam, folytattam az eredeti feladat végrehajtását, visszavittem a csempészt a börtönbe.
Dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék sajtótitkára a bírók nevében még aznap levélben köszönte meg a rendőr gyors és szakszerű intézkedését. A történet azonban itt még nem ért véget, mert az ikrek addig nyugodtabb fele hazaérkezvén úgy gondolta: nem hagyhatja, hogy testvérét lecsukják. Elindult, hogy igazságot tegyen.
– A 29 éves férfi egy macsetét vett magához, majd a bozótvágót lóbálva útnak indult, hogy revansot vegyen – idézte fel a történteket Komlósiné Kiss Anett rendőr őrnagy, a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. – Már úton volt a sértett otthonához, amikor a járőrök elfogták. Így az ikerpár mindkét tagja a fogdában töltötte az éjszakát, persze nem egy zárkában. Lesz idejük gondolkodni: megérte-e a nagy csetepaté.
A testvérek egyike megütötte a sértettet